Mesélde
Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű mesekönyveink iratkozz fel értesítésünkre

captcha 

Kedves látogatók!

Végre elkészült a kétnyelvű mesék sorozat első elektronikus kiadása, A kismalac és a farkasok címmel! A könyv egy mesét tartalmaz angol és magyar nyelven. A részletek és a  demó rész itt található.

A kismalac és a farkasok - The Piglet and the Wolves - kétnyelvű mesék sorozat

Reklám

Érdekességek

Aiszóposz és meséi

Aiszóposz és meséi - 15. sz ábrázolásAiszóposz és meséi

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Az ókori görög irodalom töredékességében is ragyogó hagyatékában első pillantásra csak szerény hely illeti meg az aiszóposzi meséket; igénytelen rövidségük, egyszerűségük nem versenyezhet a fényes, kiemelkedő egyéni teljesítményt képviselő művekkel.
Bővebben...:

Legfrissebb anyagok

Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
2017-12-03
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ,...
2017-12-03
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?
Mi van legtöbb a világon? Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon! - Hát, mi van, bolond? - kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi...
2017-12-03
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok
Az aranygyapjas kosok Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag pásztorlegény, s annak kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három arany­gyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a...
2017-11-19
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Félig csókolt csók
Félig csókolt csók Egy félig csókolt csóknak a tüzeLángol elébünk.Hideg az este. Néha szaladunk,Sírva szaladunkS oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk.Égünk és fázunk.Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,Ajkad csupa vér.Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún:...
2017-11-19
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Az alföld népéhez
Az alföld népéhez Előhangja egy el nem készült költői beszélynek Ti, kikért teremnek a búzakeresztek S rózsává pirított fehér cipót esztek, Ti a gazdag alföld édes gyermekei! A felföldre is jó néha tekinteni. Tudom, böcsmérlitek a görbe tartományt, Nem adnátok érte egy jó pipa dohányt, A patkót sem állja vad lovatok lába, A kereketek sem tanult...
2017-11-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Czakó sírján
Czakó sírján Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb,Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant;Ormán az öreg tél pihen ősz hajával,Ifju élet romja temetve alant.Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett:Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet. „Gyönge az a lélek, mely az élet súlyátNem bírva, leroskad a pálya felén;Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,Melyet...
2017-11-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ, bácsi? - Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját. - Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák. - Megterem a virág a gazban is. - No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt? - Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom. A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér. Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta: - Most már fizessenek az urak! Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordí­tották: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki. - Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt. Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle. - No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt. Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lenné­nek, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér. Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát. - Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom. Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak. - Bort ide, kocsmáros, bort! Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség. Hát most mit csináljanak? Nem tudtak...
Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?
Mi van legtöbb a világon? Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon! - Hát, mi van, bolond? - kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi van a legtöbb a világon? - Mi vóna más - mondja a bolond -, mint orvos. - Az nem igaz! Hanem mönj be a szobádba, gondolkozzál, aztán mondd mög! Bemönt a bolond a szobájába, alighogy beért, elvetötte magát, keservessen nyögött. Viszik Mátyás királynak a hírt, hogy: - Möghal mán a bolond! Mögijedt Mátyás király, és a főurak szalannak a szobájába, nézik, hát, csakugyan el van terülve. Nagyon sajnálták, mert sokat löhetött neki nevetni, mingyár komendáltak neki, ki mit tudott. Az egyik komendálta neki a vizes borogatást, a másik az érvágást, a harmadik a piócát, szóval mindnyája komendált valamit. Mikó mindnyáját kivárta, hogy mit komendál, fölugrik, és a király elébe fordul, aszongya: - Fölségös királyom! Kié a nyereség? Mer ha egy palotába ennyi doktor van, hát akkor mönnyi van az egész világon?! Hódmezővásárhely (Csongrád megye) {loadposition szalag}  
Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok
Az aranygyapjas kosok Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag pásztorlegény, s annak kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három arany­gyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a másikkal mindig a kosokat nézte. Egyszer csak elkövetkezett a tél, a legény béreked a nyájával, de hát nagy volt a baj, mert nem termett abban az esztendőben elég széna, s drága pénzért sem kapott még egy szálat sem. Mit csináljon? Az a sok drága juh s azok a gyönyörű kosok most mind egymásra döglenek az éhségtől. Ő bizony - gondolja magában - egyet sem bucsálódik, hanem elhajtja valamerre a szegény állatokat, s addig megy velük, amíg valahol harapnivalót talál nekik. Hát csakugyan el is indul a juhokkal. Elöl ment a három kos, nagy búsan bégetve, mert már két álló napja nem kaptak csak egy harapás szénát sem. Addig mennek, addig mendegélnek, hogy elérnek egy nagy rengeteg erdőbe. Ennek az erdőnek a kellős közepében volt egy nagy puszta, s hát azon a pusztán annyi szénaboglya, hogy a szem nem tudta belepni! Hej, megörvend a legény, s azt mondja magában, hogy ő bizony nem megy tovább egy lépést sem, ezen a helyen megtelepedik, s beleáll a szénába, akárkié legyen. Nagy hirtelen széjjelhányt egy boglyát, s azt egy szempillantásra fel is szedegették az állatok. No! eltelik egy nap, egyik boglya fogyott a másik után, s nem is nézett arra senki lélek. De másnap virradóra csak odajő egy óriás, akkora, hogy a feje az eget verte, s nagy mérgesen a legényre támad: - Hogy mered az én szénámat étetni, te emberizink? Aj, megijed a legény szörnyűségesen! Az a rettentő nagy óriás most mindjárt kitapodja még a lelkit is! Mondja neki: - Ne haragudjék, óriás bátyám uram, hiszen megfizetem, amit a juhaim megettek. - Nem kell a pénzed - mondta az óriás -, hanem most mindjárt ölj meg harminchárom juhot s egy aranygyapjas kost, azokat egyszerre süsd meg, mert ma még nem früstököltem. Mit csináljon szegény feje? Meg kellett hogy ölje azokat a drága szép juhokat, de még az aranygyapjas kost is. Hej, de szomorú volt a legény, szinte megrepedt a szíve, mikor a kést az aranygyapjas kos hasába akasztotta. De már ennek meg kellett történni. Előkerít az...
Ady Endre - Félig csókolt csók
Félig csókolt csók Egy félig csókolt csóknak a tüzeLángol elébünk.Hideg az este. Néha szaladunk,Sírva szaladunkS oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk.Égünk és fázunk.Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,Ajkad csupa vér.Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.   {loadposition szalag}  
Az alföld népéhez
Az alföld népéhez Előhangja egy el nem készült költői beszélynek Ti, kikért teremnek a búzakeresztek S rózsává pirított fehér cipót esztek, Ti a gazdag alföld édes gyermekei! A felföldre is jó néha tekinteni. Tudom, böcsmérlitek a görbe tartományt, Nem adnátok érte egy jó pipa dohányt, A patkót sem állja vad lovatok lába, A kereketek sem tanult kalodába. Tudom, szeretitek látni a kék eget, A napot, hogy’ űl el tekenője megett; S a csillagokat, bár meg nem olvastátok, Egy híján szemlélni mintegy átallnátok. Szerettek a síkra heveredni hanyatt, Kalap levén vánkos a fejetek alatt, Nézni a fiastyúk s göncölszekér felé, Olykor-olykor el is andalodni belé. S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna S mindenütt, mindenütt csupán eget láttok: Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok. Szeretitek látni a szép hajnal tövét, Hol a kerek földhöz tűzi bársony övét, Legszebb, legpirosabb ott az ég almája, Púpos hegy körösleg be nem harapdálja. Hát mikor félszemmel egyenest néz a nap A sík puszta színén: mint örűltök annak! Ugy-e, attól félti és azért néz széjjel: Nem pattant-e rajta domb az elmult éjjel? Szerettek ti mindent és örömmel tölti Szíveteket minden, ami csak alföldi: A puszták havasát, a fehér gulyákat, A puszták tengerét, a szép délibábot. És a mozgó tábort, a nyerítő ménest, Mely elláthatatlan az ember szemének; (Mert csürhe nálatok s nem ménes a neve, Ha napi járóföld nincs a kerűlete); A szép sík földeket, egyenesre szántva, Mert ti nem szántatok dombos bogárhátra, A zöld vetést, melynek széle-hossza nincsen, És az áldást rajta, ha megadta Isten. Mindezt kedvelitek igen-igen nagyon, Mivelhogy e dolog véretekben vagyon; Mert alföldi magyar, nem tót, a nevetek, Mert tejmézzel folyó lakhelyet nyertetek. Nem volt ez mindég így. Nem a békés rokon Hanem ellenség járt téres pusztátokon: Elvetett az ember, de nem takart soha, Lábán nyomtatá el török s tatár lova. Elnyomtatta, mondom, s ujra elvetette, Vadul termett aztán más idén helyette, Szegény bujdosóknak vadul termett annyi, Hogy hosszabb kín után fogtak éhen halni. Sokszor annak, akit utolért a halál, Kizöldült szájában a kövér búzaszál, Jött utána másik, a kalászt leszedte És az isten-adta, elhalt, mig megette. Hiszen hallottátok a futásnak hírét: Futott ám a...
Czakó sírján
Czakó sírján Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb,Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant;Ormán az öreg tél pihen ősz hajával,Ifju élet romja temetve alant.Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett:Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet. „Gyönge az a lélek, mely az élet súlyátNem bírva, leroskad a pálya felén;Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,Melyet vigaszul hagy a futó remény.”Imhol a nyugágy, mit kislelkűség vetettNagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te, kit aranyhímes pólyába kötöztekS fednek születésed érdemcsillagi,Kire gondolkozni sem szorult magadra,S minden gondolatod más találja ki:Ily halál sohasem fog érni tégedet:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te erős jellem, ki csúszva-mászva győzesz,Akit a kegyszellő jobbra-balra hajt,Ki el birsz feledni egy hitvány mosolyértAnnyi könnyes arcot, annyi zok sohajt,Ki az érző szívet gúnyosan neveted:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te, ki földi léted boldog hizlalójánNem sejted, hogy benned égi szellem él;Ki, ha vágyaidat mérsékleni tudnád,Oktalan állatnak is beillenél:Soha ilyen gyászos nem leend végzeted:Nagy lélek, eredj, dobd a sírra kövedet! Te, utonállója minden pénzdarabnak,Kit silány éltedhez bilincsel az érc,Ki, ha rajtad állna - míg lesz a világonNem tied egy fillér - örök-évig élsz,E merényt te soha, soha nem követed:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! És te szellemfukar, ki rideg falak köztGyüjtesz a penésznek halott tudományt,Kit nem érdekel a hitvány földi ember,Míg a hold lakói állapotja bánt:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedetVagy kőnél keményebb szivtelen könyvedet! Mi pedig, barátim, járjunk el a sirhozOlvasztani róla könnyel a havat,Hadd sírjon a szív, ha itélni erőtlen!Tán így hamarább jön az enyhe tavaszS béhinti virággal az egyszerü dombot,Hol ő pihen, aki tövis közt bolyongott. (1848) {loadposition szalag}