Az elefánt és a béka

Sokat meséltem már Elefánt úrról és Béka úrról, akiknek egy házban lakott a szerelmük. Egy nap Béka úr megszólította az Elefánt úr kedvesét, és azt mondta neki:
-- Elefánt úr, a te kedvesed, az én lovam!
Amikor éjszaka Elefánt úr eljött, a lány megmondta neki:
-- Béka úr azt mondta, te vagy a lova!

Mire Elefánt úr nyomban Béka úrhoz sietett és megkérdezte:
-- Mondtál olyasmit a kedvesemnek, hogy én a lovad vagyok?
-- Nem -- válaszolta az --, nem mondtam.
Erre mindketten nyomban nekiindultak, hogy felkeressék Elefánt úr kedvesét. Útközben Béka úr így szólt Elefánt úrhoz:
-- Nagyapó, elfáradtam, jártányi erőm sincs. Hadd üljek fel a hátadra!
-- Hát ülj fel, kis unokám -- válaszolta Elefánt úr.
Béka úr felült, és egy kis idő múlva megint csak megszólalt.
-- Nagyapó -- mondta --, le fogok esni. Hadd kössek kötelet a szádba.
Elefánt úr beleegyezett, Béka úr pedig úgy is tett. De egy kis idő múlva ismét megszólította Elefánt urat.
-- Nagyapó, hadd törjek egy suhogó vesszőt, hogy azzal űzzem el rólad a moszkitókat!
-- Törj -- egyezett bele Elefánt úr. És Béka úr szerzett egy suhogó vesszőt.
Így közeledtek a lányhoz, aki, mikor elébe értek, felkiáltott:
-- Elefánt úr! Te csakugyan Béka úr lova vagy!