Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Az oroszlán király és a sas király

Az oroszlán király és a sas király

Egy nap réges-régen egy fiatal pávián üldögélt egy magas, árnyékos fa alatt. Egyszer csak a felső ágak közül hangok szűrődtek le hozzá. Kíváncsi alkat lévén állandóan kész volt arra, hogy beleüsse az orrát mások dolgába. Most is nagyra nyitotta füleit, és addig nyújtogatta a nyakát, amíg meg nem látta a hangok tulajdonosát. A beszélgetés annál is inkább felkeltette érdeklődését, mivel uráról, a szárazföldi állatok királyáról volt szó.

Ahogy felkukucskált, látta, hogy egy kísérteties, kopasz nyakú keselyű beszél a sas királyhoz:
-- Minden tollasok ura! -- szólt a keselyű, tisztelettel hajtva meg fejét. -- Senki ezen a földön vagy a levegőben nem mérhető hozzád. Miért hagyod, hogy mások királynak nevezzék magukat? Tollas Méltóság! Senki sem merészelhetné elvitatni minden élők feletti uralmadat. Mégis az a senkiházi oroszlán ott lent arcátlanul azt üvölti, hogy ő mindenek királya!
A sas egyetértően bólintott:
-- Én jó tanácsadóm! Valóban senki sem alkalmasabb nálamnál az uralkodásra. Csak én tudom megvédeni alattvalóimat bármilyen őket fenyegető veszélytől. Az erőm fáradhatatlan szárnyaimban van. Ki tud nagyobb magasságokba repülni, vagy messzebbre ellátni nálam?
-- Igaz, király -- felelte a keselyű --, mivel az ostoba oroszlán egyszerű földi helyzetéből fakadóan alig lát az orrán túl. Négylábú alattvalói közül már sokat megöltek a vadászok, mert ő soha egyetlen figyelmeztető hangot nem tudott adni nekik. A veszedelem már utol is érte őket, még mielőtt akár csak tudomására jutott volna. De te, uram, a nagy magasságból minden veszélyt látsz, és figyelmezteted tollas alattvalóidat.
A sas felborzolta tollait és azt kérdezte:
-- Szerinted ő van olyan szép, mint én?
-- Egyáltalán nem, uram -- felelte a keselyű mélyen hajlongva. -- Ő csak egy szánalmas négylábú, nagy bozonttal a nyaka körül. Míg te, királyom, a szárnyaid úgy tündökölnek, akár egy aranymedálokkal kirakott palást. Nemes fejedet tollak koronázzák, és ápolt tested úgy ragyog a fényben, akár a fekete gyöngy.
A sas szemei csillogtak az izgatottságtól, ahogy tanácsadója dicséretét hallgatta.
-- Milyen igazad van! -- tört ki belőle. -- Miért kellene eltűrnöm ezt az oroszlánt? Háborút indítok ellene és térdre kényszerítem.
Ezt már nem bírta hallgatni a pávián. Hangos nevetésben tört ki és felkiáltott:
-- Bolondok vagytok, ha azt hiszitek, hogy egy madár valaha is uralkodhatna egy olyan nemes fenségen, mint az oroszlán király. A te tanácsadód csöpp fejében soha nem lesz annyi bölcsesség, mint az ő tanácsadójáéban, az elefántéban. Minden napotok ilyen mókásan kezdődik?
A pávián közismert volt szemtelenségéről, de ez már a két madárnak is túl sok volt. Undorodva repültek el a sas kőszirti otthonába, ahol a madarak királya azonnal összehívta alattvalóit. Madarak, rovarok, minden repülni képes teremtmény csapatokban érkezett, hogy hallják szavát. Jó uralkodó volt, alattvalói büszkék voltak rá, és híven engedelmeskedtek parancsainak.
-- Híveim -- kezdte a sas --, úgy nagyok, mint kicsik! -- Az utolsó szónál nagylelkűen odabiccentett a rovarok felé. -- Az a kívánságom, hogy mindannyian csatlakozzatok hozzám a háborúban, ahol véget vetünk az oroszlán ostoba kérkedésének. Mindenkinek azt híreszteli, hogy ő az egyedüli király. Hát az ég és föld mestereként nem én vagyok minden élő dolognak a királya?
-- Te vagy! Te vagy! -- kiáltották egy hangon az egybegyűltek, és kifejezték hajlandóságukat a királyukért vívandó harcra -- a denevér kivételével. Soha nem szeretett harcolni. Bár a denevér tud repülni, mégsem tartozik a madarak és rovarok közé, így a sas úgy döntött, hogy nélküle harcol. Ez idő alatt a pávián felkereste az oroszlánt, és így szólt hozzá:
-- Felség! Hallgasd dicsérő szómat! -- Az oroszlán meglepődve kapta fel a fejét, hogy milyen jól nevelt is tud lenni a pávián, ha akar. -- A magam dolgát intézve az erdőben meghallottam, ahogyan a sas beszélgetett tanácsadójával, a keselyűvel. Azt állította a sas magáról, hogy ő a legnemesebb király a földön. Azt is mondta, hogy te hozzá képest semmi vagy. Csúnyaságokkal illette külsődet, és komoly terveket szőtt, hogyan kényszerítsen téged térdre.
-- Sörényemre! -- üvöltötte őfelsége dühösen. -- Várni fogjuk őt! -- Azonnal üzenetet küldött alattvalóinak, hogy készüljenek a háborúra. Épp amikor az oroszlán kiadta a parancsot, a denevér érkezett kifulladva a nagy sietségtől.
-- Fontos hírt hozok neked, felség! Most jövök a szárnyasok gyűléséről. Azt tervezik, hogy holnap nagy erőkkel megtámadnak téged. Készülj hát, hogy megvédd trónodat!
-- Hálás vagyok a figyelmeztetésért -- felelte az oroszlán --, de nincs rád szükségem. Szárnyaid vannak, és meglehet, egyszerűen visszarepülsz a levegő teremtményeihez, hogy hírt vigyél nekik a mi terveinkről. Nem, nincs hely számodra a csapataimban.
Mivel egyik félnek sem kellett, a denevér elrepült egy fára, ahol fejjel lefele lógva sírva fakadt. A király eközben seregszemlét tartott. A gyáva sakál nagyon kényelmetlenül érezte magát, amikor az oroszlán tekintetét magán érezte.
-- Barátom -- szólt hozzá ura --, tudom, hogy ügyes vagy. De azt is tudom, hogy a csatához túl gyáva. Hol kívánod kivenni a részed a közeledő csatában?
-- Felség -- válaszolta a sakál --, hadd érjen az a megtiszteltetés, hogy én legyek a zászlóvivőd! Mivel zászlónk nincs, hadd lengedezzen helyette a farkam. Felállok egy szikla tetejére, ahol jól látszom majd a csata színhelyéről, és magasra emelem a farkam, ha nyerésre állunk. Viszont alacsonyabbra eresztem, ha vesztésre.
-- Ez utóbbi alig valószínű -- morogta az oroszlán. -- Csak aztán semmi furfang!
A következő nap hajnalán hangos szárnysuhogás hallatszott. A sas király támadott szárnyas csapatával. A levegő minden teremtménye ott volt, még a rovarok is. Ám az oroszlán király sem takarékoskodott erőivel. A szárazföld összes lénye zászlója alá gyűlt: békák, kígyók, gyíkok és mind a többi is. A szárnysuhogás hangja a semmibe veszett, ahogy az állatok csatasorba álltak. A kígyók sziszegtek, ahogy fel-felcsaptak méregfogukkal a madarak felé. Az oroszlánok üvöltöttek, az elefántok trombitáltak, a vadmacskák visongtak, a zebrák dübörögtek, süketítő volt a zaj.
Végül a szárnyas had kerekedett fölül, sok szárazföldi állat elvesztette a szeme világát, ahogy ellenségeik le-lecsaptak rájuk a magasból. A rovarok is a szemeket támadták, és sokakat megvakítottak. Az állatok újra és újra összecsaptak, a végsőkig kitartva. A szárazföldiekben egész idő alatt zászlótartójuk magasra emelt farka tartotta a lelket. Eközben a denevér még mindig fejjel lefelé csüngött a fáról és zokogott. Úgy érezte, jobbat érdemelt volna, ha már olyan messziről iderepült, hogy figyelmeztesse az oroszlán királyt. Amikor egy méh odarepült hozzá, és megkérdezte, miért sír, nagyon megörült a barátságos szónak. Mindent elmesélt neki, beleértve a sakál farkának fontosságát is.
-- Rendben -- hümmögött a méh. -- Majd én megtanítom őket, hogy legközelebb megbecsüljék a barátot, aki szükség idején figyelmeztet a bajra. -- Ezzel visszarepült a sashoz. -- Felség! -- szólt a kis méh. -- Majd én véget vetek ennek az áldatlan harcnak, hiszen már így is túl régóta tart. Engedd meg, hogy megmutassam a szárazföldieknek, hogy vesztettek.
-- Nagyszerű! -- kiáltott fel a sas király. -- Szeretem az olyan bátor rovarokat, mint te vagy.
Ezzel a méh odarepült a szikla tetején álló sakálhoz, és jól beleszúrta a fullánkját a zászlótartó bozontos farka alatti legpuhább részébe. A zászló azonnal eldőlt. A sakál fájdalomtól visítva csapkodott, majd fülét hátracsapva berohant az erdőbe. Amikor az oroszlán király és alattvalói látták, hogy eltűnt a zászlójuk, azt hitték, hogy a csatát elveszítették. Megfordultak és ők is hanyatt-homlok menekültek a helyszínről.
Kis idő múlva a két rivális király kihirdette a békét. Az oroszlán alázatosan kérte a sast, hadd kapja vissza a trónját. Udvariasan utalt arra, hogy egy madár tényleg túl kicsi ahhoz, hogy mindenki királya legyen. A sas kegyesen engedett is, az oroszlán pedig beismerte, hogy amióta elvesztette a háborút, még csak nem is gondolt arra, hogy erősebb lenne őfelségénél, a sas királynál, minden szárnyasok uralkodójánál, még mérete ellenére sem. A szárnyasok sokasága között a sas büszkén emelkedett a magasba, míg az oroszlán és földhöz kötött hívei szégyenkezve és alázatosan lent maradtak.

Karácsonyi himnusz
A szép és a bestia

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. január 25. hétfő

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.