Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Arany János - Buda halála - harmadik ének

BUDA HALÁLA - harmadik ének

A tanács visszája

Még Budaszálláson Etele is múlat,
Ott tartja vigasság és rokon indúlat;
Buda egyik legszebb palotáját lakja;
Nem is igen készül haza Etellakra.

 

Veszi hegyes tőrét, az aranyos metszőt,
Puha rózsafába levelet ír, tetszőt,
Szeretetből írja; szeretetből küldi,
Szerető kivánság gondolata szűli.

 

Irja Ildikónak, Aladár anyjának,
Valamennyi között első asszonyának:
Udvara díszével fejedelmi társa
Vígadni siessen, föl Budaszállásra.

 

Buda neje, Gyöngyvér,1 is sürgeti jöttét,
Hogy Aladárt lássa, első fi-szülöttét;
Ő maga is sínli, hogy távol a gyermek,
S messzi van egymástól lobogó szerelmek.

 

Íme az esztendő tavaszi zöld szinben
Újulva köszönt bé, csupa öröm minden;
Etelének is most esztendeje fordul:
Tavasza megnyílott, szíve-teje csordul.

 

Örömáldomásra, írja, hogy evégett
Fölveri hadastul az egész hun népet,
Veri elébb vadra, aztán lakomára:
Hová édes társát szerelemmel várja.

 

Sátora nyitjánál most álla meg épen
S örül Detre vitéz, leli jó kedvében;
Görbe szikár testét kardon alig vonja;
Hanem a beszédet ügyes ésszel fonja.

 

„Beh jó, kinek (ugymond) szolgál az egészség,
Barna piros szinben a férfiu épség
Ki érzi, jövendő számos fiak atyja:
Jó kedve az ollyat soha el ne hagyja.

 

„De az öregember csak tövis az ágon,
Látja, hogy ő nem kell ezen a világon,
Ide-oda zsémbel, zörög mint a haraszt;
Érzi, hogy oly vendég, kit senkise’ maraszt.

 

„Engem is itt únnak - érzem, tova hínak:
Örömest lennék már vendége Odinnak.2
Vada húsát enném, méhsört vele innám,
Háza előtt a bajt ifiodva vínám.

 

„De talán engem már itt feled a Norna,3
Velem egyívásu senki nem él korra;
Fiaim a harcban, kedves unokáim
Elfogytak előttem, Bendeguz csatáin.

 

„Oda vannak mind, mind; szanaszét hevernek.
Lettem magam ujra másodszori gyermek;
Mint gyerek a bölcsőn néz csak tehetetlen:
Nézem a világot elfolyni felettem.

 

„Karom agg; de látni; azt eleget látok:
Sokat ami volt már; keveset ujságot;
Mert nem is új nékem e világon semmi,
Kire más példát ne tudjak elővenni.

 

„Láttam, hogy a nap, hold, az örök menny sátra
Ma is az, ki tennap, s ama kéklő Mátra:
De az ember dolga soha nem állandó,
Keze-műve pusztúl, maga is halandó.

 

„Láttam hiu voltát emberi dolognak,
Hamari felhágtát, hamar estét soknak;
Királyok elestét, birodalmak vesztét;
Diadallal kezdték, cudarul végezték.

 

„Láttam arany béke zavaros bomlását,
Mialatt még isszuk vala áldomását:
Nosza most, kard-ki-kard! haj-előre, kopja!...
Vértől csurog a nép eskü-tevő jobbja.

 

„Igazat én láttam fordulni hamisra,

Drága nemes gyöngyöt éktelen kavicsra;
Méhsört savanyúvá, örömet is búvá,
Bátor bizodalmat riadó gyanúvá.

 

„Atyafivér vízzé, sőt epe-méreggé
Hogy változik által, ezt látom örökké;
Ez vagyon árúló, sese-susa szóktól:
Őrizd magadat te a fülbesugóktól.

 

„Mert az ilyen szó bont tömör egyességet,
Vékony repedésbe feszíti az éket,
Feszegeti halkan, míg hasad és szétdül:
No tehát őrizkedj’ afféle beszédtül.

 

„Budának is én ezt mondom vala szinte,
Mert nálad idősebb, nem is oly öszinte:
Koros ember gyengül, rebeg az mindentül,
Egy kicsi szellőre talpig összerendül.

 

„Mert fél az erőstől titkosan a gyenge,
Maga gyarlóságát teszi mindég szembe;
Gondja vadul víraszt a derekabb társon;
Ki ártani tudna, nem hiszi, ne ártson.

 

„Dícsérnek előtte: neki már az is seb;
Azt méri titokban, mennyivel ő kissebb;
Csak azon fojtódik, csak azon evődik:
Híred szele, füstjét leveri a földig.

 

„Nem sejted-e már is Buda elváltoztát,
Mióta királyul fényét vele osztád?
Szeme rézsut pillog; húzza magát vissza
Még a vidám bort is hallgatagon issza.

 

„Neved árnyékát ő azelőtt is félte:
Buda jó bátyádnak bús gondra növél te,
Gyermekkorod óta, hogy az első haddal
Szájára vön a nép, szárnyára vön a dal.

 

„Bokros csemetéjét fájlalta nevednek,
Hogy örege, ifja sürün emlegetnek,
Sokan emlegetnek, szeretve szeretnek;
Szeme-fénye lől már az egész nemzetnek.

 

„Szeme-fénye másnak, az övében szálka,
Lettél, akaratlan, szomorú vaksága:
Szárnyát maga fosztá, erejét megosztá,
Féltiben a félőst tette nagyobb rosszá.

 

„Ki méri egyenlőn, omló vizek árját?
Pécére ki szabja levegő határát?
Fényt hova és meddig a nap is árasszon? -
Az menjen, uralmot, birodalmat osszon!

 

„Nem is a szeretet, atyafi szent hűség -
Szülte csupán tettét puha kislelkűség:
Ha nem teszi is fél, ha teszi is bánja:
Ujját lemetélvén, most visszakivánja.

 

„Ha még csak az ujját: azt kicsibe venné,
Lettet azonban már ki tehet létlenné? -
Ezért szive búval, teli sok gyanúval,
Mint nyárfa rezeg, bár szellőcske se’ fúvall.

 

„Tudom szeretetben hozzá te vagy édes;
Nagy lelked a húnok közt példabeszédes;
Szavad is már eskü: hát még hited oztán!
Nem változik elméd Buda elváltoztán.

 

„De soká dörzsölve asszu fa is gyúlad;
Hamarább ennél az emberi indúlat;
Kivált ha örökké: »Buda így, úgy...« hallod:
Isten maga volnál, mégis megsokallod.

 

„Lám mondom azért, hogy sziszegő kigyótól,
Tarts, mondom, örökké a fülbesugótól;
Buda szavát hordja, maga is megtoldja:
Mit összekötétek, sima kézzel oldja.

 

„Akarsz Buda hőssel meglenni királyul,
Ezt adom a szóhoz, szavaim zártául:
Nem fér soha vele az egész Etele;
Ami valál eddig, légy ezután fele.

 

„Ami dicső és jó, azt közösen osszad,
Egyedül te inkább elbirod a rosszat;
Igy vele tán megférsz urasága székén,
Bár senyved a nagy szív a türelem fékén.” -

 

Szóla; de bölcs ésszel Detre bolondul járt;
Etele arcától megszörnyede mindjárt:
Szeme a villámot kegyetlenül ontja,
Maga fojtott szóval fenyegetve mondja:

 

„Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.

 

„Hanem azt az egyet mondom, öreg, néked:
Úgy verd ezután is közibünk az éket,
Palotám küszöbjén úgy lássalak itten:
Hogy szörnyű halált halsz. Meglesz, bizony Isten.”

 

Össze az agg ember rogya két térdére,
Kegyelmet urától szava miatt kére,
Csókolta ruháját, bő köntöse alját,
Könnyel potyogtatta bársonyos aszalyját.4

 

Hogy ő nem akarta, nem is úgy gondolta,
Szót nyelvire a szó hebehurgyán tolta;
Öreg ember csácsog, hamar ád tanácsot,
S ha beszédnek indul, nem tudja, mi már sok.

 

Hogy Bendeguz és Rof élő tanu benne -
Azaz, élve mindjárt bizonyságot tenne:
Volt-e hunok iránt ő valaha rosszal,
Tettben avagy szóban valamely gonosszal.

 

Ily mentség ajakán rebegett a vénnek.
Megesett nagy lelke bátor Etelének,
Haragja lohadton meglohada, s fenkölt
Szive nem tűrhette az alant fetrengőt.

 

„Állj fel, öreg - mondta, lábára segélvén -
Megvertelek, ugy-e, fene szókkal élvén?
Nem bántalak immár. Eredj tova bátran:
Nincs tiltva előtted ezután se’ sátram.

 

„Buda vérem felől amit eléhoztál,
Abba’ lehet jó is: nyűgös az ily osztály;
De, ha magát győzvén az erősebb enged...
Mondom, öreg, nincs mért úgy félteni minket.”

 

Ezzel ereszté el a szászt nagy Etele.
Eszébe jutott most Ildikó levele,
Köti hún-kötéssel5 cifra selyem tokját,
Maga és az asszony tudja csupán bogját.

 

Köti óhajtással. - Detre pedig mégyen,
Sárga fakó színét tüzeli a szégyen:
„Gőgös Etel, jó, jó! Ha nehezen, mégis” -
Dörmögte magában: „lám bent van az ék is!”

 

Negyedik ének


1 Régi pogány-magyar nő-nevet alig-alig talál az ember. Én a váradi regestrum magyar jelentésű neveiben véltem ilyesek nyomára akadni, hol Gyöngy, Gyönyörű stb. fordulnak elő mint nőnév. Így lőn szerkesztve a Gyöngyvér, mely annyi, mint gyöngytestvér. Nem a hasonló nevű madárra gondol­tam tehát. A. J.

2 A skandináv hitrege fő istene. A. J.

3 Nornák. Végzetnők, mint a párkák. Hárman vannak. Egyike a csatán elesett hősöket vezeti Odin lakába. (Walkyria.) Hogy Detre itt pogányul beszél, holott a Nibelung-énekében keresztyén, azon nem fog megütközni, ki a régibb Edda énekeket ismeri. Azon még mit sem tudtak ama nagy keresz­tyénségről, melyben egykorú hőseiket a mai német írók, mint a civilizáció (!) képviselőit, a barbár Etelével szemközt állítani annyira szeretik. A história Theodorich-jának semmi köze a regebeli Detrével. A. J.

4 Maig élő szó. Jelenti a népnél a női mellénynek derékon alul függő karéjait (pellempátyait). Ballaginál Zwickkel, ruhaereszték. Nálam itt csipkézett, rovátkolt szegély a köntös alján. A. J.

5 Általában mesterséges kötést akar jelenteni, minő a húnoknál lehetett; célozva a ma is köznyelven forgó kún - kötésre. A. J.

Mese a vírusról - Sugi
Zagyi G.Ilona - Vlll. rész: A bűvös virág

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. január 17. vasárnap

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.