Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Arany János - Szent László füve

Szent László füve

Népmonda
1847
 

I.

Ezer év után még nem irtak nyolcszázat,
Hanem legfölebb csak nyolcvan-egynehányat,
Mikor László király, magyarok királya,
Pogány kun hadakkal háborúba szálla.

 

Nagy volt a vérontás, folyt a vér, mint patak,
Tőle a vizek is mind megáradtanak,
A mező sik-vér lett, mint valamely tenger,
Sziget benne a sok halomra ölt ember.

 

Kivel sebje nem bírt, az vérbe fúladott,
A félig elevent megfojtá a halott.
Elveszett a kun mind, vagy esett rabságba,
Egy maradt hirvinni messze Kunországba.

 

Fényes győzödelem, zsákmány sok és gazdag:
A magyar vitézek ezeken osztoztak;
Osztoztak, lakoztak, nagy vígan valának,
Itták áldomását a nehéz csatának.

 

A király ellenben csöndes sátorában
Buzgón imádkozva térdepelt magában,
Fényes győzedelmét nem tartá övének,
Hálát adva érte Ura-Istenének.

 

De nem hallgatá meg a felséges Isten,
Véres háborúkban mivel kedve nincsen,
Véres háborúkban, emberáldozatban
Hogy gyönyörködhetnék a jó Isten abban?

 

Hiába, hogy a vért szomjas föld felissza,
Bosszúért kiált az az egekre vissza,
S jaj annak a népnek, vétkezett az sokat,
Kit a bosszuálló Isten meglátogat!

 

Akkor is elküldte öldöklő angyalát,
Széles e hazában támaszta döghalált,
Rendre hullott a nép, mint midőn kaszálnak,
Hull a fű előtte az éles kaszának.

 

A vérnek mezején büszhödöző testek
Fojtó páráikkal lettek a győztesek,
A magyarok pedig omlottak szüntelen,
Keserű lett nékik a szép győzödelem.

 

Minden utca és ház telve döghalottal,
De, hogy eltemetné, nincsen ember ottan,
Másszor a holt-testet hordták a mezőre,
Most az élő ember futott oda tőle.

 

Szomszédnak a szomszéd bajához nincs köze,
Hamvából kialudt a barátság tüze,
Megszünt a rokonság, nincs testvér, atyafi,
Elhagyták az apát fölnevelt magzati.

 

Édes anya, látván hogy ajaka kékül,
Sikoltva szaladt el beteg gyermekétül:
De futósabb lőn a halál sárga lába:
Elfogá s leverte az anyát futtába.

 

A reménység is, mely fogytig ki nem fárad,
Rövidebbre fogta most a kantárszárat:
Másszor az esztendőt hatvanával mérte,
Most, ha volt egy napja, azzal is beérte.

 

Kiki mit gyakorlott, arra ment a szája:
Vagy imádkozásra, vagy káromkodásra, -
Mindegy, akármelyik haljon meg hamarabb;
Mi öröme annak, aki élve marad? -

 

II.

A király pedig űlt a földnek porában,
Bűnbánatot tartván néma sátorában;
Megszaggatta szárnyát gyászos köntösének,
Koronája helyét hamuval hinté meg.

 

Fennszóval könyörge: "Én uram Istenem!
Könyörűlj, könyörűlj veszendő népemen;
Ontsd ki rám, ha tetszik, méltó haragodat:
Csak népemről vedd le sujtoló karodat."

 

Így könyörge László, magyarok királya,
Hát ime! tömérdek nép tolong hozzája:
Férfiak, asszonyok, vének és gyermekek,
Mint sirból kijáró halvány kisértetek.

 

Zúgó mormolásuk hallik már előre,
Mintha messzi földről sáskafelleg jőne,
Vagy mintha föld alól mennydörgést hallani,
S mond a pásztor: no lesz az éjjel valami!

 

Ahogy közeledtek, nőttön nőtt a lárma,
A király felállott, a népet bevárva;
Nem ijedt ugyan meg, nem szokása félni,
De mégsem tudá a dolgot mire vélni.

 

Hiába tolultak a király elébe,
Hiába volt mindnek hangos a beszéde,
És hiába hallott a király oly sokat:
Egy csöppet sem érti zajos panaszukat.

 

Végre egy kiállott s telt torokkal szóla:
"Atyafiak, mondá, hallgassunk a szóra,
Ne beszéljünk ezren, ugy sosem lesz vége,
Nem figyelhet mindre király ő felsége.

 

"Egy a kivánságunk, egy az akaratunk:
Egy is elbeszéli, mi pedig hallgatunk,
Vagy, ha más nem volna, én is elmondhatom,
Szóljatok, ha úgy nincs, ahogy előadom."

 

Helybehagyta a nép és elcsöndesedett,
Akkor amaz egyik ily beszédet kezdett:
"Uram király, László, azt kérdem, tudod-e,
Hogy mi végett jöttünk most ennyien ide?

 

"Oh jaj! tekints végig széles országodban,
Meglátod a szörnyű romlást, ami ott van:
Ide s tova elhull néped egész nyája
És vadállatoknak lészesz a királya.

 

"Hiába parancsolsz böjtöt, imádságot,
Azzal meg nem óvod haldokló országod,
Könyörögtünk untig, de a böjt, az éhség
Csak öregbité a pestis dühöngését.

 

"Mi az oka ennek? ismerjük el végre:
A mi bolondságunk és apáink vétke:
Elhagytuk az Istent, elpártoltunk tőle,
Ki Szittyaországból kihozott e földre.

 

"Sovány puszták helyett szép országot adott,
Jó baromtenyésztőt, tágast és gazdagot,
Nagy széles folyókat, halat bennök sokat,
Vadas erdőt, hegyet, tiszta forrásokat.

 

"De többet akaránk tudni az őseknél:
Megszüntünk áldozni buzgó kútfejeknél,
Rátettük kezünket sok áldozó kőre
S új Istennek raktunk templomot belőle.

 

"Ezért, hogy az Isten, magyarok Istene,
Nagy haragra gerjedt népének ellene
És monda: erőmet rajtok megmutatom,
Elsepervén őket, földjük másnak adom.

 

"Amit elmondott, azt meg is cselekedte,
A szép kútfejeket mind kiürítette,
A folyóvizeknek elszelé futását,
Zöld méreggel vonta be a tavak hátát.

 

"Hiába könyörgünk most az uj Istennek,
Hogy szakassza végét a veszedelemnek;
Erősebb a régi, az ősek Istene:
Jaj nekünk! mert nagyot vétkeztünk ellene.

 

"Azért, uram király, kérjük felségedet:
Töröld el közűlünk az új tiszteletet,
Régi Istenünkhöz folyamodjunk vissza,
Áldozzunk a kutnál, hadd legyen az tiszta.

 

"Ezt kell tenni, uram, s ezt fogjuk mi tenni.
Mert nem akarunk mind egy lábig elveszni.
És ez egész néped kivánsága pedig,
Csak a papoké nem, kik a bárányt szedik."

 

Így beszélt az ember, akkor félre álla;
Nagy kiáltozás lett utolsó szavára,
Ráhagyá a népség, de a kegyes király
Felháborodék a pogány beszéd miá.

 

Összetette kezét, hogy reszketett belé
És nagy indulattal az égre emelé,
Maga is felnézett; mindenik láthatta,
Mert egész fejével őket meghaladta.

 

És mint szózatot, mely a pusztában kiált,
Hallák imádkozni a felséges királyt:
"Hatalmas Uristen! seregeknek ura!
Haragod e népre ne gerjedjen ujra.

 

"Oh, ne vond el tőlük lelkednek világát,
Inkább orvosold meg elméik vakságát;
Nagy Isten! mutasd meg erejét csudádnak:
Teremts csodát nekik: hisznek, mikor látnak."

 

Még soká könyörge, mert mozgott a szája
Nézvén a magas ég domboru boltjára:
Megnyitá azt Isten és látást mutatott,
De amit a király csak maga láthatott.

 

A nép pedig bámul a kegyes királyra,
Hamutól megőszült fedetlen hajára,
Nézi, nézi, hát csak azon veszi észre,
Hogy világosság száll a király fejére.

 

Megdöbbent a mellök, hajuk felborzadott,
Egy szilaj hidegség a szivükhöz futott,
Térdre hulladoztak és úgy könyörgének
A nagyhitű király erős Istenének.

 

III.

A király, végezve buzgó könyörgését,
Vissza sátorába intézte menését,
Elvonult a sátor benső rejtekébe,
Künn maradt ellenben térdepelő népe.

 

Ott letette a gyászt, bibor köntöst vett fel.
Szög haját megkente illatos kenettel,
Arany koronáját a fejére tette,
Aranyos kéziját balkezébe vette.

 

És kiment a néphez, és hirdette annak:
"Örvendj, népem, örvendj! adj hálát Uradnak!
Adj hálát az élő, egy, igaz Istennek;
Mert megadta végét a veszedelemnek.

 

"Gyönge szolgájának mert látást mutatott,
Népem orvosává engem felavatott:
Jertek el! lássátok s higyetek nevében:
A keresztyén népek igaz Istenében."

 

Szóla s ment előre, a csoport követte,
Pázsitos szép helyre a népet vezette,
Tegzéből nyilat tön a felvont idegre,
S inte mindnyájoknak: térdepeljenek le.

 

Megfogadta a nép. Akkor a fejdelem
Ment tovább s megálla egy dombosabb helyen,
Kézivét koronás feje fölé tartá, -
Pendűlt a feszes hur, mikor elpattantá.

 

A nyil meg süvöltött a levegő égben,
Mint egy futó csillag tündökölt reptében,
Majd leszállt a földre szárnyasuhogtatva,
Szigonyáig fúrta fényes hegyét abba.

 

A király pedig ment fölvenni a nyilat,
S ím egy fűlevél van kopótyuja alatt:
Ismeretes fűnek volt az a levele,
Melynek a nép száján keresztfű a neve.

 

S monda László: "Ime gazdag kegyelmében
Füvet adott Isten csodálatosképen,
Melytől enyhülést vesz a dühös nyavalya
S megszűn öldökölni a halál angyala."

 

Adta kézről kézre, hadd ismerje minden,
Ismeré azt a nép, szedett abból menten,
Szájról-szájra terjed híre a csodának:
A sir szélin állók visszafordulának.

 

Megszállt a halálnak vészes áradása,
Régi medre közzé visszatért folyása,
Házakban az élők folyvást szaporodtak,
Megsiratva mentek földbe a halottak.

 

A nép is e dolgot megtartá eszében,
Hite megerősült igaz istenében,
Nem sovárga többé pogány áldozatra,
Lelketlen kövekre, vagy forrás-patakra.

 

A fűnek pedig, hogy lenne emlékezet,
A "keresztfű" helyett ada másik nevet:
Felragadt az uj név s a füvet ma is még
Szent László füvének híja a magyar nép.

 

Ugrás a lap tetejére

Arany János - A betyár
Békesség ünnepén

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. március 04. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.

Címkék

Mese versek Gyerekversek Benedek Elek Állatmesék Arany János Weöres Sándor tanmese Grimm mese Monda Mátyás király Grimm mesék Petőfi Sándor Babits Mihály Titi Hajnalka szerelmes versek Hans Christian Andersen zsengék Csák Gyöngyi királyos mese kortárs mese Ady Endre Orosz mese Afrikai mese Kínai tanmese Kínai mese Aiszóposz meséi Arany László Móricz Zsigmond szegény ember Lev Nyikolajevics Tolsztoj Pósa Lajos Népmese karácsony Orgovàn Irén Léda asszony zsoltárai Tolsztoj Arab mesék Charles és Mary Lamb királykisasszony Ezeregyéjszaka meséi szegénylegény állatok Román népmese tündérek Móra Ferenc La Fontaine meséi Tamkó Sirató Károly legenda Zagyi G.Ilona Vörösmarty Mihály Rege farkas József Attila (1905-1937) királyfi La Fontaine király Vörösmarti Mihály Litván mese ballada Galambos Berni Román mese Domahidi Klára Vajda János A Magyar ugaron Télapó egér elefánt Vietnami mese katona boszorkányos oroszlán ördög Doktor Dolittle Róka Karácsonyi vers istenes versek vers bíró Kellár F. János Immánuel lány mítosz Szabó Ina forradalmi vers hiéna teremtés-történetek Charles Dickens Alekszandr Szergejevics Puskin Görög mese kisgyerek Puskin mesék sakál Twist Olivér vár G. Joó Katalin Juhász hold királylány Kisebb költemények cica Ódák kakas béka Őszi vers ezeregy éjszaka Hugh Lofting gazdag ember róka sün Koosán Ildikó szellem Istenes mese fiú favágó Nyírfalvi Károly pap Sás Károly kutya Petőfi Sándor versek Sás Károly versek Arany János versek József Attila Lírai költemények József Attila versek bárány Görög népmesék Egri László csizmadia Mester Györgyi advent macska fösvény Bódai-Soós Judit forrás Egri László vers malac cigány leopárd Télapós mese hattyú Litván mesék szamár sárkány tyúk újévi vers pásztor medve Görög istenek tűzes hazafias vers tündér molnár húsvéti versek paraszt ember holló télapós vers István király hegedű veréb madár görög istenek tűzoltós grófkisasszony kanász krokodil Ének a porban iskola gyerek héja szivárvány gólya hun haza hajdina Idyll bagoly manó elefntos mese kígyó mikulás vers Zeusz haramia Királyfi tavasz kecske Toldi Miklós Mikulás mese halász anyus mese anya versek Isten évszakok táltos fűzfa Viharjelek élet hazug ember cicás 1906 zsiráf rss bolond aratás Was Albert mókus bűbájos Mondóka ökrök párduc Jupiter bika Krisztus síp nyuszi mesés vers galamb Domonkos Jolán alatató Barlang baba mese kard zene vonat bolha Zola tehén Kossuth Lajos farsang antilop hírcsatorna nyár tök verses videó kalóz diák mese bojtár vadász Héra Vietnámi mese teknős szellő szarka halak idő sas apa vers fülemüle Mennyből az angyal karácsonyi történet lánnykérős óriás Koosá Ildikó hóember Egyházpolitika gróf bogár kaméleon A Tisza-parton bohóc huszár paraszt mese varázsló Juno virágos mesék Mészöly Miklós kutyus Tanmese fars Román népmesék