Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Doktor Dolittle és az állatok - harmadik rész

Galantusz Grafika

Hugh Lofting: Doktor Dolittle és az állatok

Újabb pénzgondok

A doktor hamarosan újra sok pénzt keresett, és nővére, Sarah új ruhát csináltatott magának, és boldog volt.
Egyik-másik állat tulajdonképpen csak tanácsért jött a doktorhoz, de olyan beteg volt, hogy ott kellett maradnia a házban néha egy hétig is. Ezek, amikor felgyógyultak, karosszékekben üldögéltek a kertben, és úgy élvezték az enyhe napsugarakat. Sokan közülük, amikor már egészen meggyógyultak, nem is akartak többé elmenni, annyira megszerették a doktort és a házát. Neki pedig nem volt szíve a kérésüket visszautasítani, így aztán idő múltával egyre több és több kedvence lakott vele.
Egyszer, amikor a doktor kertjében üldögélt, és esti pipáját szívta, egy olasz verklis jött arra, kötélen vezetve majmát. A doktor rögtön látta, hogy a majom nyakörve nagyon szoros, s a szegény állat piszkos és boldogtalan. Ezért elvette a majmot az embertől, egy shillinget adott neki, és azt mondta, hogy menjen odább. A verklis szörnyű dühbe jött, és visszakövetelte a majmát, de a doktor megfenyegette, hogy ha nem megy azonnal a dolgára, orron vágja. John Dolittle erős ember volt, ha nem is nőtt nagyon magasra, így hát az olasz szitkozódva bár, de jónak látta odébbállni, a majom pedig ott maradt Dolittle-nél, és otthonra talált a kis házban. A többi állat Csi-Csinek nevezte el. Ez a szó majomnyelven gyömbért jelent.
Máskor meg cirkusz érkezett Puddlebybe. A krokodilusnak nagyon fájt a foga, ezért éjszaka elszökött, és fölkereste a doktort, hogy megkérje: segítsen rajta. A kertben várakozott, míg a doktor előjött; John Dolittle krokodilnyelven beszélt vele, és bevitte a házába. A fogait is hamarosan rendbe hozta. De amikor a krokodil látta, hogy milyen kellemes a ház, hogy mindenfajta állatnak van benne megfelelő hely, ő is szeretett volna a doktornál maradni. Megkérdezte, hogy nem alhatna-e a halak medencéjében a kert végén, ha megígéri, hogy nem eszi meg a halakat. Amikor a cirkuszos ember eljött érte, hogy magával vigye, a krokodil olyan dühbe gurult, hogy az ember ijedten elszaladt.
De a házbeliekkel szemben olyan szelíd volt mindig, mint a bárány.
Hanem ettől kezdve az öreg kisasszonyok már nem merték ölbéli kutyácskáikat a doktorhoz küldeni, mert féltek a krokodiltól, és a gazdák sem hitték el, hogy a krokodil nem fogja felfalni a beteg bárányokat meg borjakat, így hát a doktor odament a krokodilhoz, és megmondta neki, hogy vissza kell mennie a cirkuszba. De a krokodil olyan keserves, nagy könnyeket sírt, és annyira könyörgött, hogy maradhasson, hogy a doktornak nem volt szíve kidobni.
Nővére persze más véleményen volt:
- John, el kell küldened ezt a krokodilt. A gazdák meg az öreg hölgyek nem merik az állataikat hoz¬zád küldeni, épp most, mikor a dolgaink már olyan szépen kezdtek újra rendbe jönni. Most az¬tán teljesen tönkremegyünk. Nem vezetem tovább a háztartásodat, ha nem küldöd el az aligátort.
- Nem is aligátor - felelt John Dolittle -, hanem krokodil.
- Nekem mindegy, hogy minek hívod - mondta a nővére -, de elfog az utálat, valahányszor az ágy alatt találom. Nem tűröm meg a házban!
- De hisz megígérte nekem - védekezett a doktor -, hogy nem harap meg senkit. A cirkuszt nem szereti, arra pedig, hogy hazaküldjem Afrikába, nincsen elég pénzem. Különben is senkit sem zavar, nagyon jól viselkedik. Ne légy már olyan ideges!
- Mondtam már, hogy nem tűröm magam körül - makacskodott Sarah -, megeszi a linóleumot. Ha nem küldöd el, de rögtön, még ebben a percben, akkor itthagylak, és férjhez megyek.
- Helyes - felelte a doktor -, eredj, és menj férjhez. Én nem ellenzem.
Fogta a kalapját, és kiment a kertbe.
Sarah Dolittle pedig összecsomagolta a holmiját, és eltávozott. A doktor ettől kezdve egyedül maradt állatokból álló családjával.
És hamarosan teljesen elszegényedett, mint még sosem. Sok szájat kellett etetni, senki nem törődött a házzal, senki nem foldozta meg, ami elszakadt, pénz pedig annyi sem folyt be, hogy a mészáros számláját ki lehetett volna belőle fizetni. A dolgok egyre reménytelenebbnek látszottak, de a doktort ez nem bántotta.
- A pénz csak teher - mondogatta. - Mindannyiunknak jobb lenne, ha soha ki sem találták volna. Mit számít a pénz addig, amíg boldogok vagyunk?
Hanem nemsokára az állatok is nyugtalankodni kezdtek.
Egy este, amikor a doktor nagy karosszékében ülve elaludt a konyhában a tűzhely előtt, suttogva tanácskozni kezdtek, és Tu-Tu, a bagoly, aki jó számoló volt, kiszámította, hogy még éppen egy hétre elég a pénzük, ha mindannyian csak egyszer esznek napjában, nem többször.
A papagáj így szólt:
- Azt hiszem, a házimunkát magunknak kellene elvégezni. Legalább ennyit megtehetünk. Hiszen végtére is ez a jó öregember a mi kedvünkért lett ilyen szegény és elhagyatott.
El is határozták, hogy Csi-Csi, a majom fog főzni és foltozni, a kutya sepri fel a padlót, a kacsa majd port törülget, és megveti az ágyakat, a bagoly, Tu-Tu vezeti a számadásokat, és a malac a kerti munkát vállalja magára. Polinéziát, a papagájt házvezetőnőnek tették meg, mert ő volt a legöregebb, és ő vigyázott a fehérneműre is.
Persze, eleinte mindegyik nagyon nehéznek találta a saját dolgát, kivéve Csi-Csit, akinek volt keze, és mindent éppen úgy el tudott végezni, mint egy ember. Később hamarosan hozzá¬szok-tak, sőt mulatságosnak is találták, hogy Dzsip, a kutya a farkával, amelyre kendőt kötöttek, úgy sepri a padlót, mintha partvissal csinálná. Kis idő múlva annyira belejöttek a munkába, hogy a doktor háza soha olyan tiszta és ragyogó nem volt, mint az állatok gondozása idején.
Így egy darabig még elvergődtek, de hát pénz nélkül igazán szörnyű nehéz boldogulni.
Az állatok virág- és gyümölcsárusbódét nyitottak a kertajtó előtt, és zöldségféléket meg rózsát adtak el a járókelőknek, de még ezzel sem lehetett elég pénzt keresni, a doktor pedig nem törő¬dött a dolgokkal. Amikor a papagáj azzal a hírrel jött hozzá, hogy a halárus nem hitelez többé, így felelt:
- Sose bánd! Amíg a tyúkok tojnak, és a tehén tejet ad, mindig ehetünk rántottát meg aludt-tejet. A kertben is van éppen elég főzelékféle. A tél még messze van. Különben se idegeskedj! Sarah-val is ez volt a baj: mindig idegeskedett. Vajon hogy van, mit csinál? Nagyon jó testvér volt... bizonyos tekintetben...
Hanem a hó hamarább esett le, mint szokott, és bár az öreg, sánta ló elegendő fát hordott be az er¬dőből, úgyhogy mindig kellemes melegben üldögélhettek a konyhában, a kerti vetemények egy része elpusztult, másik részét pedig eltemette a hó. Így hát az állatok többnyire kimondot-tan éheztek.

Békesség ünnepén
Doktor Dolittle és az állatok - hetedik rész

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. március 06. szombat

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/

Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.