A Bikaviadal és a békák.

Két erős bika heves viadalra szállt

Sokáig gyürködtek, egyik sem hátrált,

A győzedelem egyik részre sem hajolt,

Közel a csatatérhez békatanya volt,

Kíváncsian nézik a békák e tusát,

De egy ki az orránál köztük tovább lát.

Ki már sokféle veszélyt kikerült, s kiállt,

A kétség és rémülés hangján felkiált:

„0 ég mily komor felhő borong felettünk.

Ah mely szörnyű veszéllyel fenyegettetünk,

Búsult haragja a felbőszült bikáknak

Halálát okozza a szegény békáknak."

Egy másik, ki okosabbnak akart látszani,

Imígy kezdé társait csillapítani:

„Nem látom, úgymond, azon komor felleget.

Mely bennünket olyan nagy gyásszal fenyeget,

Ez elsőség-feletti viaskodásuk,

Májusban a bikáknak ez a szokásuk,

Mindenik a csordában úr akar lenni,

De a mi ártalmunkra mit fog az tenni?"

„Igenis sokat, a legyőzött alperes,

Menedéket a sás és nád között keres;

Össze-vissza tapossa csendes lakunkat.

Irgalmatlanul széjjel tipor magunkat."

Míg így okoskodik a tapasztalt béka,

Feléje iramodik az egyik bika,

Másik, a győzedelmes űzi, kergeti.

Most már a veszélyt senki nem kerülheti.

A mocsárban gázolnak, a sást a náddal,

Széttiporják, az egész békacsaláddal.