Kínának a Han-dinasztia uralkodása alatt (i. e. 2. évszázad) bekövetkezett egyesítése után megerősödött a feudális állam. Uralkodóvá vált a konfucianizmus, más gondolkodó iskolák háttérbe szorultak. Csak konfucianista írástudó tölthetett be állami hivatalt. Félelmetes, hogy az egyszerű emberek a mesékben szatírát alkottak a társadalomról,...
Kínának a Han-dinasztia uralkodása alatt (i. e. 2. évszázad) bekövetkezett egyesítése után megerősödött a feudális állam. Uralkodóvá vált a konfucianizmus, más gondolkodó iskolák háttérbe szorultak. Csak konfucianista írástudó tölthetett be állami hivatalt. Félelmetes, hogy az egyszerű emberek a mesékben szatírát alkottak a társadalomról, bírálták a társadalmat, miközben az írástudók e meséket inkább afféle pletykálkodó fecsegésnek tartották, mint irodalomnak. Ennek következtében csupán maroknyi mesét jegyeztek le, s azok jó részét is töredékesen. Két író nevét azonban meg kell említeni: Liu Zongyuan egy sor 8. századi mese szerzője, míg Su Shi a 11. században jegyezte le az Ai Zi műveit.
A Thaing és a Wangwu hegység vagy 700 li1 átmérőjű és sok ezer láb magas lehet.
A hegy északi oldalán lakott egy öreg ember, közel járt már a kilencvenedik évéhez, és mindenki úgy hívta: a Bolond. Mivel a ház bejárata a hegyre nézett, minden alkalommal kerülőt kellett tennie, akár elment hazulról, akár hazament.
Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
Handanban az a szokás járta, hogy újév előtt galambokat fogtak és ajándékoztak a hercegnek. A galambok olyan örömet okoztak a herceg számára, hogy minden ajándékozót gazdagon megjutalmazott. Valaki egyszer megkérdezte a herceget, mi a magyarázata a szokásnak.
Egy Song tartományba való férfi, sétája közben, elveszített birtoklevelet talált az út mentén. Hazavitte és elrejtette a házában. Titokban egyre a birtoklevélben felsorolt értékeket számolgatta.
- Ha te tudnád, milyen gazdag ember lettem! - dicsekedett a szomszédjának.
Qi tartományban élt egy ember, aki nagyon vágyott rá, hogy aranya legyen. Egy ízben takarosan felöltözött, elment a piacra. Az aranykereskedő pultjánál darab aranyat dobott a mérlegre, aztán szó nélkül zsebre vágta.
A rendőr elkapta. Megkérdezte tőle:
- Hogy lophattál aranyat ennyi ember szeme láttára?
- Amikor az aranyat eltettem, nem láttam senkit. Nem láttam senkit és semmit, csak az aranyat - felelte az ember.
Yan Zi, Qi tartomány miniszterelnöke kikocsikázott a hintóján. A kocsis felesége a kapuban állt, látta, milyen öntelten ül a férje a hintó bakján, a négy ló gyeplőjét fogva. Amikor a kocsis hazament, a felesége kijelentette, hogy elhagyja. A férje megkérdezte, miért.
She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal. Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt a földre, odafeküdt She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az ablakpárkányra helyezte. A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét vesztve menekült ki a házából.
Qi tartományban élt egy Dongguo Chang nevű nagyravágyó úr. Többek között arról álmodott, hogy valamikor tízezer aranya lesz. Tanítványa, bár ismerte mestere pénzsóvárságát, mégis arra kérte, kegyeskedjék adományt adni neki, mivel nagy szegénységben él.
Dongguo Chang visszautasította a tanítvány kérését.
Élt valaha egy óriás madár, amelynek háta olyan széles volt, mint a Tai hegység, kiterjesztett szárnyai pedig felhőként borították el a mennyboltot. Ha magasba emelkedett, forgószél kerekedett körülötte, és minden szárnycsapásával kilencezer li távolságra suhant az ég alatt. Egy alkalommal Délnek vette útját, a Déli Óceán felé tartott.
Song tartományban lakott egy mosodás, aki csodálatos hatású gyógyírt kevert ki, amellyel a kicserepesedett kezét rendbehozta. Így a család nemzedékeken át ruhamosásból élt. Egy ember tudomást szerzett a kenőcsről, s száz aranyat kínált a receptjéért.
- Több nemzedék óta mosásból tartjuk el magunkat - mondta egyikük, amikor a család megvitatta a javaslatot -, de sohasem kerestünk egy-két aranynál többet. Most száz aranyat kapnánk, ha eladnánk a receptet. Jobban járunk, ha eladjuk.
Egy tengeri sirály betévedt Lu fővárosába. Lu város hercegnője nagyon megörült a vendégnek. A templomcsarnokban káprázatos ünnepséget rendezett számára, lakomával, zenészekkel. Ám a madár zavarodottan dugta szárnyai alá a fejét, behúzódott a sarokba, és morzsányi ételt, korty bort sem fogadott el. Az ünnepség harmadik napján kimúlt.
Zhu Ping elszegődött Zhili Yihez, a híres fafaragóhoz, hogy megtanulja, miként kell sárkányokat faragni. Három évig tanult, minden igyekezetét annak szentelte, hogy elsajátítsa mestere tudományát.
De soha életében nem találkozott sárkánnyal, hogy művészetét annak is bemutathassa.
Xi Shit, az ismert szépséget sokszor kínozta a gyomorégés, ezért gyakran mutatkozott fájdalomtól elgyötört arccal az emberek előtt.
Egy falubeli csúnyácska leány, aki roppant vonzónak tartotta Xi Shi viselkedését, ugyancsak összefonta karját a gyomra előtt, és fájdalmas képet vágva sétafikált. A gazdagok, megpillantva a lányt, magukra zárták ajtóikat, a szegények pedig észveszejtve menekültek előle.
Zhuang Zinek elfogyott a pénze. Elment a folyót bérlő halőrhöz kölcsönt kérni.
- Rendben van - mondta a halőr. - Éppen itt az ideje, hogy beszedjem a bérleti díjakat a környéken, aztán majd kölcsönzök neked háromszáz aranyat. Megfelel?
Zhuang Zi felháborodott, elbeszélte a következő történetet.
- Amint idefele jövök, hallom, hogy szólítanak. Körülnézek, hát egy ponty fekszik a földön a kiszáradt keréknyomban, az beszélt hozzám. Rácsodálkoztam.
Élt egy állatidomár Song tartományban, szép pénzt keresett a majmaival. Értette a majmokat, és a majmok is megértették őt. Rendszerint úgy intézte, hogy az otthoni étkezésekből mindig maradjon valami a majmai számára. Egyszer nem maradt otthon ennivaló, meg különben is elhatározta, csökkenti a majmok adagját, mert sokba kerül az élelmük. Tartott tőle, hogy a majmoknak nem tetszik a dolog, ezért így szólt hozzájuk:
Xuan herceg, a szenvedélyes íjász szeretett dicsekedni az erejével, holott harminc csinnél1 súlyosabb íjat nem tudott felajzani. Amikor barátainak felajánlotta, feszítsék meg az íj húrját, azoknak csak úgy félig-meddig sikerült, bárhogy erőlködtek.
