Mese nem csak gyerekeknek

Román mese - Erszényke két garassal

Ion Creangă - Erszényke két garassal

fordította: Koosán Ildikó

 

 Volt egyszer egy öregasszony és egy aggastyán. Az öregasszonynak volt egy tyúkja, az öregnek pedig egy kakasa. Az öregasszony tyúkja minden áldott nap kétszer tojt, így hát ő rengeteg tojást megevett, de az aggastyánnak egyetlen tojást sem adott. Az öreg egy napon türelmét vesztve így szólt:

- Hé, asszony, az eszed, mint Csáky szalmája. Na, adj nékem is néhány tojást, hogy legalább meghozza az étvágyamat.

- Még mit nem, - mondta az öregasszony, aki nagyon is fösvény volt. Ha tojásra fáj a fogad, verd meg te is a kakasodat, hogy tojjon, és azt edd meg. Mert én úgy megvertem a tyúkomat, hogy lám, egyre tojik.

A mohó és kapzsi aggastyán, aki adott az öregasszony szavára, fogta mérgében tüstént a kakast és jól elverte mondván:

- Vagy tojni fogsz, vagy mégy a házamtól - ne fogyaszd itt az élelmet hiába. A kakas, ahogy kiszabadult az aggastyán kezéből, kifutott a házból, s megzavarodva mászkált az úton.

Ahogy ott mászkál az egyik úton, hát, ni csak, talál egy erszénykét két garassal. Alighogy megtalálta, csőrébe vette és fordult is vissza az aggastyán háza felé, mikor szembe találkozott egy kocsival, amiben a gazdag ember és a dámák ültek. A gazdag ember mikor észrevette a kakast és látta csőrében a kis erszényt odaszólt a kocsisnak: 

Hé, te! Szállj le, nézd meg, mi van annak a kakasnak a csőrébe.

A kocsis leszállt a kocsi bakjáról, s mint aki ebben járatos, megfogta a kakast, kivette csőréből a kis erszényt és odaadta a gazdag embernek. Az elvette, minden további nélkül zsebre tette, s indult is a kocsi tovább.

Megharagudott ezért a kakas, nem hagyta magát, hanem ment a kocsi után, s kiabált szakadatlan: 

Kukurikúúú! Gazdag ember!
Add vissza az erszénykét a két garassal! 

A gazdag ember mérges lett, s amikor egy kút közelébe értek így szólt a kocsishoz:

Hé, te! Szemtelen ez a kakas, dobd be ide, ebbe a kútba!

A kocsis újra leszállt a kocsi bakjáról, megfogta a kakast s bedobta a kútba.

A kakas látta mekkora a víz. Hát most mit csináljon? Kezdte meginni a vizet. Itta, iszogatta, addig itta, míg az egészet ki nem itta a kútból. Akkor kirepült onnan, s ment a kocsi után kiabálva: 

Kukurikúúú! Gazdag ember!
Add vissza az erszénykét a két garassal! 

A gazdag meglátva ezt, rettentően elcsodálkozott és így szólt:

Hé, te! Add az ördögnek ezt a kakast. A fáradtságodért megkapod a taraját és a sarkantyúját. 

Ahogy hazaértek a kocsis szólt a konyháról egy asszonynak, fogja a kakast, hajítsa egy parázzsal teli kemencébe s tegyen egy lapos követ a kemence szája elé. Az asszony, mint a kutya, szót fogadott, tette, amit a gazdája parancsol. A kakas, látva ezt a nagy igazság -talanságot, kezdte kiokádni a vizet, amit kútból felszívott mind a parázsra zúdította, amíg a tűz teljesen elaludt, a kemence teljesen lehűlt, de még tengert is csinált a konyhából, egészen felbőszítve ezzel a vén szipirtyót a konyán. Eltaszította azután a követ a kemence szájától sértetlenül kikerülve onnan is; szalad a gazdag ember ablaka alá, elkezdte csőrével csapkodni az ablaküveget és kiáltozott: 

Kukurikúúú! Gazdag ember!
Add vissza az erszénykét a két garassal! 

Na, mi aztán szörnyen nagy bajt kaptunk ezzel a kakassal, mondta a gazdag ember a csodálkozástól megrettenve.

- Kocsis, szedd már le a rólam és hajítsd a ménes meg a csorda közé talán valamelyik felbőszült bika elveszejti szarvára tűzve, s megszabadítja az embert a bosszúságtól!- 

Fogja a kocsis újra a kakast és behajítja az állatok közé a legelőre.

Na, megörült erre nagyon a kakas. Látni kellett volna, hogyan nyeli magába a bikákat, a teheneket és a borjakat; addig nyelte az egész csordát, míg a hasa akkor lett, mint egy hegy, aztán megint az ablakhoz jött, kiterjesztette a szárnyait eltakarva a napot, sötétségbe borítva a gazdag ember egész házát, és újra kezdte: 

Kukurikúúú! Gazdag ember!
Add vissza az erszénykét a két garassal! 

A gazdag ember mikor látta ezt a nagy ramazurit majd megpukkadt dühébe és nem tudta mit kellene tenni, hogy megszabaduljon a kakastól.

Nos, gondban állt és addig állt gondban egyre, mígnem újra eszébe jutott valami:

- Kell, hogy dobjak pénzt a pöcegödörbe, talán le akarja nyelni majd az aranyakat, ha megakad egy is a torkán s vízbe fúl, végre megszabadulok tőle -

Ahogy ezt mondta, a kakas felfújta a szárnyait, leverte a kalapot a pénzzel, amibe őrizte azt gazdag ember,- annyit, hogy meg sem tudta számolni.

Akkor a kakas nagy mohón lenyelte az összes pénzt, s mikor mind kiüresedett, elrepült onnan, tudva, hogy hol és merre van a gazdag ember ablaka, ahol újra kezdte:

 Kukurikúúú! Nagy Boiár!
A két garas visszajár!

 Most, miután a gazdag ember látta mi minden történt, s már nincs mit tenni, kidobta az ablakon az erszénykét. A kakas örömmel felvette, ezzel befejezve dolgát, otthagyta a gazdag embert.

Látva a kakas örömét, a gazda udvarából minden madár a kakas után szegődött, mert nekik úgy tűnt, itt esküvő lesz, nem más, a gazdag ember pedig keserűen nézte hogyan viszik pénzét a madarak és sóhajtozva így szólt: 

- Csak menjen el innen ez a vészmadár, még jó, hogy kimenekültem ebből a veszélyből, mert az biztos, hogy nem volt egy tiszta dolog! 

Ment a kakas hetykén, s a madarak meg mind utána; ment, addig ment, ameddig elért az aggastyán házáig, s a kapunál elkezdett kiabálni: 

Kukurikúúú! Kukurikúúú! 

Az aggastyán, ahogy meghallotta a kakas hangját örömmel ment ki, s mikor rápillantott a kapura, mit kellett látnia? A kakas olyan volt, mint valami óriás, még az elefánt is bolhának tűnhetett mellette, s vele jött a madarak megszámlálhatatlan serege, ahol egyik másik még szebb, bóbitásabb, és búbosabb, volt, mint az öreg kakasa.

Az aggastyán látva a kakasát ilyen hatalmasnak és nehézkesnek, megsajnálta a szárnyast, s kinyitotta a kaput.

A kakas ezután így szólt: 

- Gazdám, terítsen egy pokrócot ide az udvar közepére!

Az aggastyán - gyorsan, mint egy pörgettyű - leterítette a pokrócot; a kakas akkor ráült,

megrázta hatalmas szárnyait. Azon nyomban megtelt az udvar, és az aggatyán gyümölcsöse

a madarakkal, e mellett a legelők is állatokkal. Pokrócra öntött ez után egy halom aranyat, ami úgy ragyogott a napfényben, hogy majdnem megvakult tőle az ember.

Az aggastyán látva ezt a nagy gazdagságot, nem tudta mit tegyen, örömében folyvást csókolgatta, és simogatta a kakast.

Akkor előjött az öregasszony is, nem tudni honnan, s mikor meglátott néhányat ezekből a kincsekből, rosszmájúan hunyorgott a szemével, s fejéhez kapott a csodálkozástól.

- Öreg, - szólt szégyenlősen, - adj nekem is néhány aranyat! 

De - szólt az jó kedvvel - öreganyám! Amikor én tojást kértem tőled tudod mit feleltél?

- Most verd meg te is a tyúkot, hogy hozzon aranyakat - ahogy én megvertem a kakast

- te tudod milyen okból- és lásd mit hozott nekem!

Akkor az öregasszony fogta magát, ment a baromfiudvarba elkapta a tyúkot, megfogta a farkánál és úgy megverte, hogy a szánalomtól majdnem elsírta magát.

Szerencsétlen tyúk, ahogy megmenekült az öregasszony kezéből futott ki az útra; ahogy mendegélt talál ő is egy gyöngyöt, fogta és lenyelte, aztán gyorsan visszament az öregasszony házához s már a kapunál elkezdi; 

Kot, kot, kotkodács! 

Az öregasszony örömmel sietett a tyúk elé. A tyúk felugrott a kapu tetejére, aztán gyorsan az öregasszonyhoz, tegye a tojófészkére; Az ültetésből körülbelül egy óra múlva felszállt, s kotkodácsolva kijött a fészek elé.

Fut oda az öregasszony, hogy lássa, mit csinált a tyúk.

S mikor belenéz a fészekbe, mit lát? A tyúk egy gyöngyszemet tojt. Az öregasszony ahogy meglátta, hogy gúnyt űzött belőle a tyúk, megfogta, s verte, verte addig, míg bele nem döglött a verésbe!

Így a fösvény és bolond öregasszony egészen szegény, földhözragadt lett. Mostanában, ha eszik, türelmet sütöget tojás helyett, mert ugye gúnyt űzött belőle a tyúk, s ő megölte a nélkül, hogy bármiben bűnös lett volna szegény. 

De az aggastyán nagyon gazdag lett. Csináltatott egy nagy házat, szép kertet, nagyon jól élt. Az öregasszonyt szánalomból megtette tyúkgondozónak, így a kakast ő hordozta mindenfelé az aggastyán után aranylánccal a nyakán, s a lábán sárga csizmával, aminek sarkantyú is volt a sarkán, ezért neki úgy tűnt ez egy szép bohóc, s nem a kakasból készült a savanyú leves..

Megjelent Convorbi Literară 1876

 2016. január 25.

Arany János - ERDÉLY
Arany János - A lacikonyha

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 06. hétfő

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/