Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. - Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. A magyar hagyomány az...
Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. - Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb magyar királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda is őrzi.
Egyszer Mátyás király Visegrád alatt vadászgatott. Az erdőben találkozott egy takaros leánnyal, aki kosarat vitt a fején.
- Hogy hívják? Hová megy? Mi van a kosárban? - kérdezte Mátyás. A leány nagyot kacagott, s a három kérdésre egy szóval válaszolt:
Valamikor, réges-régen, éldegélt a vén Duna partján egy öreg vízi molnár. Szegény ember vót, nem vót semmije, csak az ütött-kopott malma, s nem vót senkije, csak egy gyönyörűséges szép leánya. De az a leány olyan szépséges szép volt, mint egy harmatos vadrózsa. Hát, legyeskedtek is körülötte a legények, hízelegtek neki mézes-mázos szavakkal, de bizony a szépleány meg se hallotta.
Mátyás diák korában is sokat járta az országot, ismerkedett a nép életével.
Egy alkalommal, ahogy vándorolt, meglátott egy jómódú gazdát, aki egyedül szántogatott. Kérdezte Mátyás:
- Ugyan bizony gazduram, mi az oka, hogy kegyelmed egyedül szánt? Hogyhogy nincs segítsége?
Mátyás király sokat járt-kelt az országban. Hol fényes hintón, hol rossz szekéren, hol gyalog. Egyszer, mikor éppen fényes kíséretével hajtatott át egy falun, a piac mellett ráhajtott egy nagy, félrevetett malomkőre. A hintaja kereke abban a minutumban összetörött. Bosszankodott Mátyás, kiszállt a hintóból. Meglátta, hogy a piactéren nagy sokadalom tülekedik. Odakiáltott nekik nagy mérgesen:
Mátyás királynak igen okos felesége volt. Okosabb volt, mint maga a király. Volt az asszonynak egy igen rossz szokása. Mikor az ura törvénykezett, mindig ott kotnyeleskedett, s sokszor beleszólt a király dolgába. Haragudott Mátyás ezért a feleségére. Egyszer úgy kifogyott a béketűrésből, hogy azt mondta:
- De kőne má, fiatalúr, az esső erre a kis sargyúra!
- Ugyan minek, Mihá bácsi, hiszen milyen vizenyős a födje!
- Ha-á! Nem úgy van ám a, kő azér erre is az esső! De a fiatalúr is úgy van ám, mint Mátyás kirá meg az udvari emberei a náddó!
- Hogyan, Mihá bácsi?
Mátyás király megvacsorázott, lefeküdt, és olvasott az ágyába. Az újság a kezibe vót, úgy szungyikát. Azt kiájják Mátyás kirának:
- Mátyás kirá, ha hónap este tizenegy órakor nem mégy lopnyi, vége az életednek!
Hát, ő azt hitte, hogy eztet csak úgy álmodta, de megin kiájják Mátyás kirának:
Egyszer Mátyás király az országot járta. Egy este vándorlásai közben egy ihásznál állt meg, és kérte, hogy fogadja fel bojtárnak. Fiatal ember volt még akkor Mátyás király.
- Nem köll nekem ilyen nyeszlett kölök! - mondta az ihász, de mivel már erősen estére járt az idő, megengedte, hogy ott aludjon nála.
Mátyás királyhoz sokan folyamodtak különféle kérelmekkel. Egy ember kitüntetést szeretett volna kapni. Volt neki egy szép kis kakasa, elküldte a királynak, gondolta, hogy kap érte valami kitüntetést. Mátyás király el is fogadta a kakast, azzal a feltétellel, hogy az ember is ott lesz az ebéden, mikor a kakast megeszik, és hogy ő osztja fel a kakast, de úgy, hogy aki ott lesz az ebéden, igazságosan kikapja a részét, ami őt illeti, mert ha nem, akkor nem jutalmat, hanem büntetést kap.
Egy szegény ember talált egy nagyon nagy tököt. Elvitte Mátyás királynak, odaadta ajándékba. Mátyás király meg pénzt adott a szegény embernek, annyi pénzt, hogy két ökröt vehetett rajta. Így aztán négy ökrön szánthatott, mert azelőtt is volt két ökre.
Egyszer meghallotta Mátyás, hogy valahol, egy kis faluban él egy igen-igen okos paraszt. Azt gondolta: - Majd próbára teszem én azt a parasztot. Lássam, valóban olyan okos-e, amint az hírlik!
Megüzente neki, hogy jövő pünkösdkor jelenjen meg előtte, Budán, a palotájában! Úgy jöjjön, hogy hozza magával a leghűségesebb barátját, no meg a legnagyobb ellenségét!
Élt egyszer a Murány-völgyön egy szegény juhász. A falutól távol tanyán lakott családjával. Csak néha-néha ment be a faluba. Be-betért a kocsmába is. Az emberek beszélgettek erről-arról, hogy nagy a szegénység, de Mátyás király majd rendet csinál az országban meg az urak közt, hogy ne sanyargassák a népet.
Egyszer Mátyás király az erdőben vadászgatott néhány úr kíséretében. Az erdő mellett egy öreg szántogatott két, kajla szarvú ökröcskével. Az öreg szép szál ember volt, tiszta, fehér vászonruhát viselt.
Amint Mátyás király megpillantotta, mindjárt megismerte, egy régi katonája volt. Valamikor a fekete seregben szolgált. Arra is emlékezett a király, hogy nem csak vitéz katona volt, hanem nagy tréfacsináló is, szerették a társai. Odahajtatott hozzá Mátyás, s köszöntötte:
Egyszer Mátyás királynak a Hortobágyon át vitt az útja. Este volt már. Látta a király, hogy egy tűz mellett juhászok tesznek-vesznek. Éppen a vacsorát készítették egy nagy bográcsban. Lebbencslevest főztek. Pergelték a szalonnát, a hagymát, megpaprikázták, felöntötték, majd száraztésztát tettek bele. Jó szaga volt az ételnek, Mátyás éhes is volt. Fel s alá járt a nyeldeklője. Gondolta, meghívatja magát vacsorára.
A cinkotai plébános püspök szeretett volna lenni. Meg is írta Mátyás királynak, hogy így, meg úgy, ő már eleget plébánoskodott, a király tegye meg püspöknek.
Mátyás király megüzente, hogy püspök lehet, ha megfelel az ő három kérdésére: „Hol kel fel a Nap? Mennyit ér a király? Mit gondol a király?”
