Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. - Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. A magyar hagyomány az...
Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. - Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb magyar királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda is őrzi.
Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt mondta:
- Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király akaratja.
Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:
Az igazságos Mátyás király életiben kiment a kíséretével, a főurakkal a mezőre. És ráment egy szántóvető emberre, aki az ő katonája volt. Köszön a király:
- Tisztesség, öregem!
S feleli az ember:
- Köszönöm az asszonynak, felséges király.
S tovább kérdi a király:
Mikor Mátyás király egy faluba bement, a falu véginél tanált egy nyolcvanesztendős öregembert; az öregember sírt. Kérdezte tőle Mátyás király:
- Miért sír, bácsikám?
- Hogyne sírnék, mikor az apám megvert!
- Él még öregemnek az apja?
- Él - mondja az öreg.
- Szeretném látni, milyen ember!
Abban az időben, mikor a Mátyás király a földön járt, még élt, beköszön egy házhoz. Ott van egy... hát nem volt éppen öreg ember, se fiatal, Mátyás király kérdezi:
- Hát csak kettecskén vannak?
- Hát - azt mondja -, fiaim itthagytak.
Mátyás király idejében a magyarok nagyon sokat verekedtek a törökökkel. Mátyás király meg a török basa egymást mindig viccelték. És abban a régi időkben a királyok olyanok voltak, hogy még olyan majdnem félbolond embereket is tartottak maguk mellett, akinek elmulattak a beszédein, tettein.
Mátyás király sokat hadakozott az oláhokval, Estefán vajdával. Estefán vajda felbérelt egy olyan embert, aki megölte a felesége csábítóját, szóval gyilkos volt. S azt mondta neki, hogyha a csatában, mikor csatáznak Mátyás Királyval, ha megöli Mátyás királyt, akkor nem lesz ezért a gyilkosságért megbüntetve.
Egyszer Mátyás király álruhában kinn ténfergett a nép között. Hogy, hogy nem bekeveredett egy vén cigányasszony putrijába. Az öregasszony épp a kártyáit rendezgette. Mátyás illendően köszöntötte:
- Jó napot, adjon isten, öreganyám!
- Jó napot neked is, szép úrficskám! Mi járatba’ vagy?
Ecce, mikó Mátyás király nagy vendégséget tartott, oszt ott vót az udvari bolond is, aszongyák neki, hogy mondjon lehetetlen dolgokat:
- Lehetetlen - aszongya a bolond - fütyülve jajgatni, lehetetlen az ágyúgolyót pilulának lenyelni, lehetetlen a mezítelen cigánygyerek kabátja zsebibe nyúlni, de a leglehetetlenebb az asszonyi hűségben megbízni.
Máttyás királlnak az idejibe történt a dolog. Kinn táboroztak. Máttyás királl ű meg álruhát vivött magával, aztán körüljárt a táborba, kiváncsi vót, hogy hogyan bánnak a tiszturak a legénységgel. Hát aztán egy legény nagyon szomorkodott ott a többség között a táborba. Aztán Máttyás király odamönt, megkérdözte, hogy mi a bajja a legénnek.
Annyit beszélt Gergel Ferenc, az öreg, hogy vót Mátyás király, s vót Mátyás királynak egy ordenánca. S az az ordenánc örökké sirített el egy-egy bengőt, úgy alattomban, hogy ne vegyék számba. S ment a korcsmához s ivutt örökké, egy-egy kicsit csak, nem sokat, csak úgy futtában elment, s megvett egy kicsit, s megitta, s ment el, nem kőtött sokat.
Máttyás király eccer az erdőben amind sétált, hogy-hogy nem, elveszett. Bolyongott erre, ment arra, nem talált ki az erdőből. Meglátott egy szegén favágót. Odament, s köszönt neki.
- Segítsen az Isten, te szegény favágó!
- Hát biza reám es férne a segítség - mondja a szegén ember. De a szegén ember nem üsmerte meg, hogy kicsoda ez. Hanem csak egy úrnak nézte Máttyás királyt. Mondja neki Máttyás király:
Valamikor, régen, úgy választották a királyokat, hogy a koronát felröpítették jó magosra, akinek a fejibe szállt, az lett a király. Igen ám, de a magyar koronának varázsereje vót, nem szállt akármilyen hitvány ember fejibe. Mindig annak a fejibe szállt, aki abban az időben a legjobban megérdemelte. Na, történt egyszer, hogy a magyarok kifogytak a királyukból, újat kellett választani.
