Mese nem csak gyerekeknek

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/

Afrikai mese - A sakál igazsága

A sakál igazsága

Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak igazán! Éjjel, amikor kiment a jószág után nézni, látta, hogy a sakál tehene megborjazott. Ezt már aztán nem nézhette. Elrángatta a kisborjút a tehén mellől, és a maga kecskéje mellé kötötte. Reggel ment a sakálhoz, és elújságolta neki:
-- Hallgasd csak meg, milyen szerencse ért! Kimegyek reggel a rétre -- s mit látok? A kecskémnek borja született.


-- Nem lehet az -- rázta a fejét a sakál. -- Kecskének csak gidája születhet, borja nem.
-- Gyere csak, majd meglátod -- erősködött a leopárd. Kivezette a sakált a rétre, s megmutatta neki a kecske mellé kötött borjút. -- Most már láthatod, hogy igazat szóltam.
-- Borja csak tehénnek lehet -- mondta a sakál --, a borjú hát az enyém.
-- Magad is jól tudod, hogy igazam van, hát mit nyakaskodsz? -- dühödött meg a leopárd. -- Nem látod, hogy a borjú az én kecském mellett áll?
-- Látni látom -- felelte a sakál --, de még ha elefánt mellett áll, akkor is az én tehenem borja! Addig veszekedtek, huzakodtak, civakodtak, míg végül azt mondta a leopárd:
-- Jól van, tegyenek mások igazságot! Mindenki megmondja majd, hogy nekem van igazam! Elindult hát a leopárd meg a sakál igazságtévőt keresni. Elsőnek a gazella akadt útjukba. Elmondta neki a leopárd töviről hegyire, hogy így meg emígy volt, aztán elmondta a sakál is, hogy úgy meg amúgy volt. Nem okosodott ki belőle a gazella, azt tudta csak, hogy fél a leopárdtól rettenetesen.
-- Láthatod most már -- végezte szavait a sakál --, hogy a borjú csak engem illethet.
A gazella a leopárdra pillantott, és elfogta a félsz. Tudós ábrázatot öltött, megköszörülte a torkát, és így szólt:
-- Hajdanában, ifjúkoromban csakugyan úgy volt: borja csak tehénnek lehetett. De hát változnak az idők, változnak a törvények is, úgy látszik, manapság már kecskének is lehet borja. Ez az én ítéletem!
Továbbmentek a perlekedők, találkoztak a hiénával, s elmondták neki, miben járnak. Csakhogy a hiéna is félt a leopárdtól, ezért, amikor végighallgatta őket, hosszú fejtörés után így szólt:
-- Az a véleményem, hogy közönséges kecskének nem lehet borja, de a leopárd kecskéjének -- lehet! Ez az én ítéletem!
Fogták akkor magukat mind a négyen --, s elmentek a hegyekbe az antilophoz. Elmondták neki, miben nem tudnak dűlőre jutni. A antilop hallgatta őket, hallgatta, s közben ijedten pislogott körül. Amikor befejezték, a antilop tudós képet öltött, és kihirdette ítéletét:
-- Valamikor régen az a törvény uralkodott, hogy minden állatnak csak olyan fia lehet, amilyen ő maga. Az oroszlánnak oroszlánkölyke volt, a kecskének gidája, a tevének tevecsikója. De most megváltozott ez a törvény. Most már kecskének is születhet borja. Ez az én ítéletem!
-- Mivel más igaztevőt már nem találunk -- mondta a leopárd --, a borjú az enyém.
-- A pávián még hátravan -- mondta a sakál, s elindultak valamennyien a sziklák felé, ahol a pávián lakott. A pávián éppen ebédelt -- köveket fordított föl, és jóízűen csemegézte a hangyákat meg kukacokat, amelyeket a kövek alatt talált.
-- Tégy igazságot -- kérte a leopárd. És megint elmondta ki-ki a magáét. A pávián hallgatta őket, s közben szórakozottan pillantgatott körül. Amikor a panaszosok elhallgattak, és várták az ítéletét, a pávián lassan fölmászott egy magas sziklára, onnan nézett le rájuk, de nem szólt egy szót sem. Egy kis követ tartott a kezében, s olyanformán húzogatta rajta az ujjait, mintha húrokat pengetne.
-- No hát -- nógatta türelmetlenül a leopárd. -- Érted-e, amit elmondtunk? Hogyan ítélsz?
-- Várj -- intette le a pávián. -- Nem látod, hogy most más dolgom van?
-- Mit csinálsz? -- kérdezte a leopárd.
-- Megebédeltem, s most, mielőtt ítéletet mondok, elpengetek egy nótát, muzsikára támadt kedvem.
-- Muzsikára? Micsoda muzsikára? -- kérdezték kórusban az állatok.
-- Hát arra, amit ezen a kis hangszeren játszom -- felelte mérgesen a pávián.
-- Nicsak! Hiszen egy darab kövön húzogatja az ujjait! -- kiáltotta a leopárd.
-- Ilyen sült bolondot kértünk meg, hogy tegyen igazságot! Micsoda nótát lehet pöngetni azon a kövön?
A pávián akkor ránézett a leopárdra, és így szólt:
-- Ha a kecskének lehet borja, akkor ezen a kövön is el lehet pöngetni a legszebb nótát, nem igaz?
Főtt a feje a leopárdnak.
-- Hm -- hümmentett végül. -- Csakugyan, igen szép nóta ez! Hanem akkor felzúdult a többi állat:
-- Világos, mint a nap! Borja csak tehénnek lehet! Így hát a borjú a sakált illeti!
Mit tehetett a leopárd, hazakullogott, és visszaadta a borjút a sakálnak.

Orgovàn Irén - Vakáció váró
Orgovàn Irén - Három rossz csont!

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. június 05. péntek

Captcha kép