Mese nem csak gyerekeknek

Charles Dickens - Karácsonyi ének - A mese vége

karacsonyi_enek
PrevNext
6. oldal / 6

Egy oszlopot látott. Mégpedig saját ágyának egyik tartóoszlopát. Kétségtelenül a saját ágyáét a saját szobájában. És - mily mennyei boldogság - saját nagyszerű jövőjét is maga előtt látta. Saját, új, teljesen megváltozott életét!
„A multban, jelenben és jövőben akarok élni” - ismételgette boldogan, mialatt kibújt az ágyból. Óh, három szellem, kik meglátogattatok, ti fogtok utamon vezérelni. És te, Marley Jakab! A magasságos ég áldjon meg érte! Térdenállva mondok hálaimát érte!
Mindezt kiáltani szerette volna nagy boldogságában, de hangja az izgalomtól oly gyenge volt, hogy szinte csak suttogni tudott. A szellemmel való tusakodástól még zihált a melle és arca nedves volt a könnyektől.
- Nem lopták el őket! Itt vannak! - mondta, miközben gyengéden simogatta meg ágyának kárpitjait. Itt vannak és én is itt vagyok! Élek! A szörnyűségek, amiket láttam, nem fognak bekövetkezni!
Közben öltözködni akart, de túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy ruháit rendbeszedje. Nadrágszárát ki- meg befordította. Kabátujját ugyancsak. Visszájára fordította a kabátot. Mellényét kabátja fölé húzta. Nyakravalóján előbb csomót kötött, azután kibogozni próbálta, mikor ez sem sikerült, össze-vissza szaggatta a könnyű selymet.
- Már azt sem tudom, mit csinálok, - kiáltotta nevetve széles jókedvében, miközben Laokoon­ként gabalyodott bele hosszú harisnyáiba. - Óh, olyan könnyű, olyan friss, olyan boldog vagyok. Oly boldog, mint egy angyal! Úgy érzem magam, mint egy iskolásfiú, mint egy kölyök, mint egy csikó, mint egy részeg ember. Jó karácsonyt és boldog újévet mindenkinek! Bort, búzát, békességet!
Féllábon ugrándozva táncolt át a nappaliba, ahol végül kimerülten megállt.
- Ni, ott a teáskanna - mondta, megint nekiiramodva a kandalló előtt, s izgatottan futkosott fel s alá. És ott az ajtó, amelyiken Marley Jakab szelleme bejött. Abban a sarokban ült az idei karácsony szelleme. Ezen az ablakon át láttam az éjszakában bolyongó szellemcsapatot! Mindez valóság, mindez velem történt, minden igaz! Hahaha!
Boldogan, felszabadultan, szívből nevetett, noha évek óta semmi gyakorlata nem volt már ebben.
- Azt se tudom, hányadika van ma! Vajon mennyi időt tölthettem a szellemek társaságában? Tudja a jó ég! Nem is akarom tudni! Semmit sem akarok tudni! Oly tudatlan és boldog vagyok, mint egy maszületett csecsemő!
Most harangszó hallatszott kintről. Ilyen üde, csengő hangokat még soha életében nem hallott. Bim-Bam, bim-bam, bim-bam-bim-bam! Dicsőség! Bim-bam! Istennek! Bim-bam! Az ablakhoz futott, szélesen kitárta. Világos volt, a köd szertefoszlott! Kék ég, napsugár, vérpezsdítő hideg és harangzúgás. Áldott, tiszta harangzúgás!
Egy ünneplőbe öltözött kisfiú ment el az ablak alatt. Lekiáltott neki:
- Mi van ma?
- Hogy-hogy? - mondta a fiúcska csodálkozva.
- Milyen nap van? Hányadika? Kisöcsém!
- Hányadika? Micsoda kérdés! Karácsony első napja.
Karácsony első napja! Lám, nem aludtam át. A szellemek egy éjszaka vitték végbe mindezt, ami velem történt. Valóban minden csodára képesek! Minden, amit csak akarnak, hatal­mukban áll!
- Hé, kisöcsém!
- Tessék! - mondta a kisfiú.
- Tudod, hol van a baromfikereskedő boltja itt a szomszéd sarkon?
- Hogyne tudnám!
- Okos fiú vagy! Akkor talán azt is tudod, hogy eladta-e azt a nagy pulykát, ami a kirakatban volt?
- Azt, amelyik akkora volt, mint én?
- Pompás fickó vagy! Öröm veled beszélgetni! Éppen azt gondoltam, öcskös! Nos?
- Még az imént ott lógott.
- Nagyszerű! Fuss oda rögtön és vedd meg nekem!
- A bácsi tréfál!
- Nem én! A legkomolyabban beszélek. Mondd meg a boltosnak, hogy hozza ide, menten kifizetem és elvitetem. Gyere te is vissza, kapsz egy shillinget. De ha öt perc alatt visszajössz, kettőt kapsz!
A fiúcska úgy nekiiramodott, mintha puskából lőtték volna ki.
- Cratchitnak küldöm a pulykát - dörmögte magában Scrooge és elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. Névtelenül küldöm. A pulyka kétszer akkora, mint kicsi Tibi. Törheti a fejét, ki küldi a pulykát. Páratlan tréfa!
Kissé reszketett a keze, amíg a címet felírta, de csak elkészült vele és el is lehetett olvasni. Lement a kapuba a pulykát lesni. Amint ott állt, megpillantotta a kopogtató-vasat.
- A kopogtató! - és gyengéden végigtapogatta - amíg csak élek, mindig kedves leszel nekem. Milyen komoly kis fontoskodó pofa! Hogy is nem vettem észre azelőtt! No, de itt a pulyka!
- Hé! Itt vagyok! Boldog karácsonyünnepet! Hogy van, öregem? - Ez aztán pulyka! Olyan lába van, mint egy struccnak és taraja olyan vörös, mint a pecsétviasz. Ezt nem tudja elcipelni Camden-Townba. Vegyen kocsit!
Nevetve mondta, nevetve fizette ki a pulykát, nevetve fizette ki a kocsit, nevetve nyomott két shillinget a fiúcska markába, nevetve ment vissza szobájába; leült a karosszékbe és addig nevetett, amíg elpityeredett.
A borotválkozás rendes körülmények között sem könnyű dolog. Figyelem, nyugodt kéz, nyugodt idegek kellenek hozzá. De hogy valaki oda sem néz közben és féllábon táncol örömében, úgy valóban életveszélyes. De Scrooge azt se bánta, ha levágja is az orra hegyét, legföljebb visszaragasztja egy flastrommal és minden szép és jó lesz megint.
Tetőtől-talpig ünneplőbe öltözött és kisétált. A nép ellepte az utcákat; úgy jártak fel-alá, ahogy az idei karácsony szelleme mutatta volt neki. Scrooge hátradugta kezét és vidáman malmozott hüvelykujjával. Oly derűs és bizalomkeltő volt az öreg külseje, hogy nem egy vidám fickó köszöntött rá: „Jó reggelt, uram, kellemes karácsonyi ünnepeket!” Oly jól esett az öregnek ez a köszöngetés, hogy még évek mulva is, ha valami kellemes élményt akart elmondani, ezt emlegette. Alig jutott el a szomszéd utcába, amint látja, hogy jön ám szembe vele a tegnapi jótékonysági urak közül az idősebb. Zavarba jött és már előre tartott tőle, micsoda szemeket fog rá vetni ez a derék öregúr. Ám hirtelen meggondolta magát és ő maga lépett oda hozzá:
- Jó reggelt, drága uram - mondta, mindkét kezét megragadva - remélem, rámismer? Hogy sikerült tegnapi körútja? Igazán nagyon kedves volt, hogy engem is felkeresett. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
- Scrooge úrhoz van szerencsém?
- Az vagyok és remélem, nem neheztel rám a tegnapi eset miatt. Bocsánatot kérek és egyben kérem, jegyezzen elő - a többit csak a fülébe súgta az öregúrnak.
- Teremtő Isten! - kiáltotta az öregúr és szinte belevörösödött. - Ezt komolyan gondolja, Scrooge úr?
- A legnagyobb mértékben. Vegye úgy kérem, hogy ezzel jókora adag régi adósságomat is lerovom. Nos, legyen szíves, jegyezze fel kérem. Megteszi nekem, ugyebár?
- Uram, - mondta a másik, még mindig Scrooge kezét szorongatva, - nem találok szavakat.
- Ne szóljon egy szót sem - vágott szavába Scrooge. - Inkább látogasson meg egyszer. Remélem, lesz szerencsém?
- Feltétlenül. Ön nagyon lekötelezett. Nagyon-nagyon köszönöm. Ég áldja önt, uram.
Elment a templomba is, azután megint csak sétált. Vidáman nézegette az ünneplőbe öltözött embereket, barackot nyomott a gyerekek fejére, elbeszélgetett a koldusokkal, benézett a kunyhókba is és bekukkantott egy-egy ablakon. Soha nem hitte volna, hogy ennyi öröme telik ilyen céltalan kószálásban.
Estefelé elindult, hogy meglátogassa unokaöccsét.
Tíz-tizenkétszer is fel s alá sétált a kapu előtt, mielőtt bekopogtatott volna. Tudja az ég, inába szállt a bátorsága. Végül összeszedte magát és mégis csak kopogtatott.
Csinos szolgálóleány nyitott ajtót. De milyen csinos!
- Itthon van a gazdája, drágám? - kérdezte.
- Igenis, uram.
- És merre találom, aranyom?
- Az ebédlőben vannak, úrnőmmel együtt. Parancsára be fogom jelenteni.
- Köszönöm, de ismernek engem - felelte Scrooge, a kilincsre téve kezét. Halkan, óvatosan nyitotta ki az ajtót. Az asztalon fehér terítő, virág, finom tányérok, ezüstnemű. Ezek a fiatal háziasszonyok nagyon ügyelnek arra, hogy minden a legnagyobb rendben a helyén legyen.
Scrooge most megszólalt.
- Frédi!
Oh, a fiatalasszony hogy összerezzent! Ha Scrooge látta volna, hogy milyen kényelmesen ül a karosszékben, lábát alacsony zsámolyra téve, kétszer is meggondolta volna, hogy ráijesszen.
- Szent és! Ki az? - kiáltotta Frédi.
- Én vagyok, Scrooge bácsi. Vacsorára jöttem. Remélem, szívesen láttok?
Hogy szívesen látták-e? Öccse úgy megrázta a kezét, hogy majd kitépte a karját. Felesége is szivélyesen üdvözölte. Később a háziasszony húgai is megjöttek és más vendégek is. Mind-mind nagyon kedvesek voltak hozzá. Alig akarták elengedni.
- Ne menjen még, - mondták - hiszen alig öt percnyire lakik.
Csodaszép, nagyszerű este volt!
Másnap Scrooge jókor ment az irodába. Mindenképpen meg akarta előzni Cratchitot. Helye­sebben rajtakapni, amint elkésik. Sikerült is.
Kilenc óra. Negyed tíz. Cratchitnak se híre, se hamva. Végre kilenc óra tizennyolc és fél perckor befut. Teljes tizennyolc és fél percet késett. A főnöki szoba ajtaja tárva-nyitva. Scrooge lát, figyel mindent. Szegény Bobi még az utcán leveszi kalapját, sálját, szélsebesen beront és már ott is ül az asztalnál, már kezében a toll, mintha már kilenc óra óta ott ülne.
Most megszólal Scrooge szokott, zsörtölődő hangján, vagy legalább is úgy, ahogy utánoznia sikerül régi önmagát.
- Miféle dolog ez? Ilyen későn kell jönni?
- Elkéstem, uram, nagyon sajnálom.
- Elkésett! Meghiszem azt, hogy elkésett! Szíveskedjék csak befáradni ide hozzám.
- Egyszer egy esztendőben megtörténik, - hebegi Bobi, miközben előjön odújából.
- Majd gondoskodom róla, hogy többé elő ne forduljon - mondja Scrooge szigorúan és hirte­len lelép a főnöki emelvényről. Odaáll Bobi elé és úgy oldalbaböki, hogy az vissza­tántorodik odújába.
- Most pedig felemelem a fizetését - kiáltja Scrooge utána.
Cratchit egy pillanatra habozik, hogy ne kiáltson-e segítségért. Nyilvánvaló őrület! Kényszer­zubbony!
- Boldog karácsonyi ünnepeket, Bobi, - mondja most Scrooge oly komolyan, hogy ezt nem lehet félreérteni. Jóakaratúan megveregeti Bobi vállát és folytatja:
- Boldogabb karácsonyt, mint az eddigiek voltak. Sokat szenvedett nálam, öreg fiú. De most másképp lesz! A mai nappal felemelem a fizetését és a családjáról is gondoskodni kívánok. Még ma mindent alaposan megbeszélünk egy jó forralt bor mellett. Mindenekelőtt vegyen még egy szenesládát. Addig egy vesszőt se tegyen.
Scrooge megtartotta a szavát. Sőt jóval többet tett, mint amennyire fogadalma kötötte. Kicsi Tibihez - aki nem halt meg - oly jó és gyöngéd volt, mintha az apja lett volna. Az egész városban nem volt még egy olyan közismerten barátságos úriember, olyan kitűnő főnök, olyan jótétlélek, mint ő.
Persze, akadtak, akik kinevették, kigúnyolták a hirtelen változás miatt. De ő nem sokat törődött velük. Nevessenek csak. Bölcsen tudta, hogy a jónak mindig akadnak gúnyolói és olyanok, akik nevetnek rajta. Jobb, ha nevetnek, mintha haragszanak. Ő maga is jót nevetett ezen az okoskodáson.
A szellemekkel való társalgást beszüntette. Mérsékletes, egyszerű életet élt. A karácsonyt pedig úgy megünnepelte, hogy bárki példát vehetett róla. Ezt tudta is róla mindenki! Isten áldja meg érte őt és mindazokat, akik hozzá hasonlóan cselekszenek. Vagy ahogy kicsi Tibi mondaná:
- A jó Isten áldása legyen mindnyájunkon!



PrevNext
Babits Mihály - Kék faluk
Weöres Sándor - Kutyabál

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 13. hétfő

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.meseld.hu/