Mese nem csak gyerekeknek

Tengerjáró Szindbád kalandjai

PrevNext
1. oldal / 8

 Tengerjáró szindbád kalandjaiTengerjáró szindbád kalandjai

Harun-al-Rasid fejedelem uralkodása alatt élt Bagdad városában egy ember: Teherhordó Szindbádnak hívták. Szegény sorban volt, terheket cipelt a fején, így tengette életét.

Történt pedig vele egyszer, hogy igen súlyos csomagot vitt. Roppant meleg volt, majd leroskadt terhe alatt, csörgött róla a veríték, a hőség iszonyúan nyomasztotta. Épp egy kereskedő kapuja mellett haladt el; az út a kapu előtt fel volt söpörve, meg volt öntözve; ez egészen felfrissítette a levegőt. A kapu mellett pedig széles kőpad állt. A teherhordó lerakta málháját erre a padra, hogy megpihenjen, és hogy friss levegőt szívjon. A kapun át tiszta szellő, kellemes illat fuvallt rá, és ez nagy gyönyörrel töltötte el.

Leült a pad végébe, fentről húrok pengetése, lant zengése hallatszott. Szívderítő hangokat, válogatott szavalatokat hallott, és hallotta a madarak dalát: a gerlicéket és az ezerszavú csalogányt, a rigót, a fülemülét és az örvös galambot. Elcsodálkozott magában, és örömre vidult a szíve. Közelebb lépett a kapuhoz, és megpillantott a ház bejáratán túl egy óriás kertet, benne szolgákat, rabszolgákat, inasokat, kísérőket. És látott még sok mindent, amit csak királyok és császárok körül lehet látni. És megcsapta a jó és nemes ételek minden fajtájának, a finom italoknak illata is. Égnek emelve tekintetét, így szólt:

- Dicsértessél uram, teremtőm, te kegyosztó, aki elhalmozod azt, akit akarsz, és nem kell számot adnod tetteidről. Mindenre van hatalmad; magasztaltassék a te neved! Gazdaggá teszed, akit akarsz, és szegénnyé, akit akarsz, felmagasztalod, akit akarsz, és megalázod, akit akarsz. Elhalmoztad jóságoddal szolgáid közül azt, akit kiválasztottál. Íme, e ház gazdája is bőven részesült a te adományaidban, élvezi a kellemes illatokat; az ízletes ételek, a válogatott italok minden fajtáját. Mert bizony te azt ítéled oda teremtményeidnek, amit akarsz, és amit számukra rendeltél. És egyik fáradt, a másik jól kipihent; ez boldog, az pedig, miként én, a vesződség, a megaláztatás teljességében nyűgölődik.

És ezt a verset szavalta:

Keserves életem örömtelen, sötét,
Míg mások élvezik szelíd árny hűvösét,
Minden kis porcikám izzad, kínban feszül,
Vállamra a teher mindjobban nehezül.


Más e világ minden kincsében válogat,
A sors nem hoz reá sanyargó napokat,
Nyakába végzete nyűgös terhet nem ad,
Örül, eszik, iszik egy hosszú élten át.


Pedig mind ugyanúgy a porból eredünk,
Egyenlő embersors a földi életünk!
És mégis: bús koldus, fanyar ecet vagyok,
Az meg bor, mely nemes kristályon átragyog...


Bocsáss meg, istenem, hogy szolgád ily merész.
Hogy zúgolódni mer, hisz csak jó, mit te tész!

 

Amikor befejezte szavait Teherhordó Szindbád, nekikészült, hogy fölvegye terhét, és tovább menjen. És íme, akkor kilépett a kapun egy fiatal, széparcú, sudártermetű, gyönyörűségesen öltözött ifjú, és így szólt hozzá:

- Engedelmeskedjél uram szavának, aki magához hívat téged.

A teherhordó húzódozott, de lehetetlen volt ellenkeznie. Letette hát málháját a kapushoz az előcsarnokba, és belépett a fiúval a ház bejáratán. Szemügyre vette a gyönyörű épületet.

Csupa kellemesség, csupa fenség. Aztán a hatalmas nagyteremben nézett körül; nemes urakat és előkelő személyiségeket látott benne; a terem színültig volt ezerféle virággal: csak úgy illatozott minden. Sokfajta csemege és friss gyümölcs volt ott, rengeteg drága étel s italok, a legnemesebb szőlőtőről. Hangszerek és gyönyörű lányok vidították a lelkeket. A nagyterem főhelyén hatalmas, tiszteletreméltó férfi ült, halántékát már megütötte a dér; szép megjelenésű, tetszetős külsejű, tiszteletet parancsoló, méltóságos, ragyogó és díszes jelenség.

Teherhordó Szindbád elámult, és így szólt magában:

- Istenemre, ez a hely a Paradicsom kertjének egy darabja, vagy pedig valami királynak vagy császárnak a kastélya.

Aztán az udvariasság parancsát követve, üdvözölte a jelenlévőket, áldást kért rájuk, és megcsókolta a földet színük előtt. Majd felegyenesedett, és alázatosan lehajtotta fejét.

A ház ura engedélyt adott neki, hogy közéjük üljön. Leült. - Ekkor a ház ura közelebb hívta magához, és nyájas szóval beszélni kezdett hozzá. Üdvözölte, majd válogatott, finom, ízletes drága ételeket hordatott fel neki. Teherhordó Szindbád pedig elmondta az áldást, és evett, mígnem jóllakott, aztán felfohászkodott:

- Dicsértessék Allah! - majd megmosakodott, és köszönetet mondott a háziaknak.

A ház ura ekkor így szólt:

- Isten hozott, és áldott legyen a napod. De mondd, mi a neved, és áruld el, mi a foglalkozásod.

Szindbád így felelt:

- Ó, uram, az én nevem Teherhordó Szindbád, és az emberek holmiját cipelem a fejemen, abból élek.

Elmosolyodott a ház ura, és így szólt:

- Tudd meg, ó Teherhordó, hogy engem épp úgy hívnak, akárcsak téged, mert én a Tengerjáró Szindbád vagyok. Szeretném, ha elmondanád nekünk azt a verset, amelyet a kapuban szavaltál.

Elszégyellte magát a teherhordó, és így szólt:

- Kérlek, ne haragudj rám, mert bizony a fáradság, a vesződség meg a nincstelenség rászoktattak engem az illetlenségre és otrombaságra.

A házigazda ezt mondta:

- Ne szégyenkezzél, hisz a testvérem vagy, és ismételd el azokat a verssorokat. Nagyon tetszett nekem, amint a kapuban szavaltad.

Végül is a teherhordó elmondta a verset. Az úr elragadtatással hallgatta, és így szólt:

- Csodálatos az én történetem: rendre elmesélem hát neked mindazt, ami velem történt, mielőtt ebbe a boldog sorba kerültem. Csak roppant fáradozások, óriási erőfeszítések és nagy veszedelmek árán jutottam idáig. Mennyit kínlódtam és küszködtem fiatal éveimben! Hét utazást tettem, és mind a hét utazásnak érdekesnél érdekesebb a története.



PrevNext
Mátyás király - A legjobb barát mög...
Arany László - A vadgalamb és a szarka

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. április 02. csütörtök

Captcha kép