Mese nem csak gyerekeknek

A kereskedő és a gonosz szellem - A második öregember és a fekete kutyák története

3. oldal / 4

A második öregember és a fekete kutyák története

- Úgy nézzétek meg ezt a két kutyát - kezdte a történetet a második öregember - hogy ezek az én testvéreim. Amikor édesapám a halálos ágyán feküdt, ezer-ezer aranyat hagyott reánk. Halála után boltot nyitottunk ezzel a háromezer arannyal, és szépen gyarapodtunk is. Egyszer azonban mit gondolt, mit nem az idősebb bátyám: azt gondolta, hogy pénzzé teszi az ő részét, portékát vásárol rajta, aztán elutazik idegen országba, ott próbál szerencsét. Úgy tett, amint határozta. Távol volt teljes egy esztendeig, ezalatt hírt sem hallottam felőle. Egy esztendő múlva beállít hozzám egy rongyos ember és alamizsnát kér. Jóformán rá sem néztem, csak úgy odanyújtottam neki az alamizsnát.

- Öcsém, hát meg sem ismersz? - kérdezte a rongyos ember.

Csakugyan a bátyám volt! Magamon kívül öleltem, csókoltam és sírva kérdeztem, hogy mi történt vele. Elmondta töviről hegyire, hol, merre járt, hogyan s miképpen veszítette el vagyonát. Felvezettem lakásomba, langyos fürdőt készítettem neki, legszebb ruhámba öltöztettem, és miután jól megvendégeltem, ezt mondtam neki:

- Kedves bátyám, éppen kétezer aranyam van, legyen tied az egyik fele.

Köszönte, hálálkodott, hamarosan boltot is nyitott, és éltünk nagy szeretetben, nagy békességben.

Telt-múlt az idő, s a másik bátyámnak jutott eszébe, hogy ő is eladja vagyonát, és idegen földön próbál szerencsét. Hiába figyelmeztettem, hogy gondoljon idősebbik bátyánk esetére, nem hallgatott reám, eladta vagyonát, portékát vásárolt rajta és egy éppen akkor induló karavánnal útra kelt. Egy esztendő múlva éppoly rongyosán tért haza, akárcsak az idősebbik bátyám. Ezen esztendő alatt ismét megkétszereződött a vagyonom és én neki adtam a felét, az ezer aranyat, ő is boltot nyitott és sokáig nagy boldogságban, nagy békességben éltünk mind a hárman.

De nem tudom, mi bújt a testvéreimbe. Amikor a legjobban ment a dolguk, elfogta őket a nyugtalanság, s szüntelenül biztattak engem, hogy tartsak velük, menjünk idegen országba mind a hárman, hátha úgy nagyobb lesz a szerencsénk. Hasztalanul mondtam, hogy nem megyek, nem hagytak békén, szüntelenül zaklattak, végül is elvesztettem az eszemet: összeszámoltam vagyonomat, éppen hatezer aranyam volt. Két részre osztottam. Ezer-ezer aranyat nekik adtam, egy ezret magamnál tartottam, háromezret pedig elástam házam egyik sarkában, hogy ha netalán szerencsétlenül járunk, s elveszítjük a magunkkal vitt pénzt, legyen otthon, amivel újra boltot nyissunk. Mindenféle portékát vásároltunk össze, aztán hajót béreltünk. Szerencsésen meg is érkeztünk oda, ahová igyekeztünk a portékánkkal, nagy nyereséggel el is adtuk, aztán olyan portékát vásároltunk, ami nincs a mi országunkban és ezzel visszaindultunk.

Amikor éppen indulóban volt a hajónk, hirtelen előttem termett egy szegényes ruhába öltözött asszony, mind a két kezemet megragadta, sírva csókolta és könyörögve kért, hogy vegyem feleségül, vigyem el magammal az én hazámba. Gondolhatjátok, mennyire megzavart ez a különös kívánság. Sokáig haboztam, nem tudtam, mit feleljek. De az asszony oly szívrehatóan rimánkodott, hogy végül is ellágyultam, és így szóltam:

- Teljesítem kérésedet, jóasszony, gyere velem!

Még volt annyi időnk a hajó indulása előtt, hogy tisztességes ruhát vehettem neki, és megírattam a házassági szerződést is. Aztán elindult a hajó, teltek-múltak a napok, s én napról napra jobban megszerettem az asszonyt, mert egyre jobb és jobb tulajdonságokat fedeztem fel benne. De testvéreim nem nézték jó szemmel, sőt még engem sem, mert megirigyelték, hogy jobb üzletet csináltam, mint ők. Elhatározták, hogy egy éjjel feleségemmel együtt megölnek és a tengerbe vetnek. Feleségem, akiről később kiderült, hogy tündér, jól tudta, hogy testvéreim mit határoztak, és mégsem szólt egy árva szót sem nekem. Engedte, hogy mind a kettőnket a tengerbe hajítsanak. Amikor aztán csakugyan beledobtak a tengerbe, szép gyengéden megfogta a karomat, fölszállt velem a magas levegőégbe, aztán egy gyönyörű szép szigeten leszállt és így szólt hozzám:

- Íme, édes jó uram, megháláltam a te nagy jóságodat. Tudd meg, hogy én nem vagyok földi nő, tündér vagyok. Amidőn megláttalak téged a tenger partján, megszerettelek. Rongyos ruhába azért öltöztem, hogy próbára tegyem a szívedet. Jóságért jósággal fizettem, életedet megmentettem, most pedig nem nyugszom, amíg gonosz testvéreidet érdemük szerint meg nem büntetem.

Sokáig szólni sem tudtam az álmélkodástól, aztán megköszöntem jóságát, de kérve kértem, hogy ne bántsa testvéreimet, mert igaz, hogy gonoszak voltak, de mégiscsak a testvéreim.

De az asszony hallani sem akart arról, hogy büntetlenül hagyja testvéreimet. El akarta süllyeszteni a hajójukat, én azonban addig kértem, addig könyörögtem, hogy elállt ettől a gondolattól. Majd szép gyengéden megfogta karomat, fölszállt velem a magasba, repült velem hegyek, völgyek, erdők, mezők, tengerek felett, aztán leszállt a házam födelére, ott letett, és eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Mit tehettem, hiába néztem jobbra-balra, mindenfelé, nyomtalanul eltűnt. Lekúsztam hát a tetőről, kinyitottam házamat, kiástam a háromezer aranyat s ismét boltot nyitottam.

Egyszer két fekete kutya tért be a boltba, alázatosan, farkcsóválva közeledtek felém. Nem tudtam, mit gondoljak. Hogyan került oda ez a két kutya? És miért oly alázatosak mindjárt az első pillanatban velem, az idegennel. De nem sokáig tartott a csodálkozásom, váratlanul előttem termett a tündér és ezt mondta:

- Édes jó uram, ne csodálkozzál ezeken a kutyákon: testvéreid ők.

- Hogyan? - lobbantam szörnyű haragra - hát mégis megbüntetted őket?

- Nem én - mondotta a tündér - hanem egyik testvérem. Őt bíztam meg, hogy kiossza a megérdemelt büntetést. Elsüllyesztette a hajót, odaveszett a portékájuk, odaveszett a tied is, én azonban kárpótollak téged a te portékádért. Testvéreid miatt se búsulj, mivelhogy csak tíz esztendeig tart a büntetésük: addig maradnak kutyák. Ennyi büntetést bizony megérdemelnek.

Így szólott a tündér s abban a szempillantásban el is tűnt. Teljes tíz esztendeje - folytatta az öregember a beszédét - hogy szüntelenül úton vagyok, keresem a tündért, és viszem magammal ezt a két fekete kutyát is, akik nemsokára ismét emberré változnak, ha a tündért megtalálom. Ezen a tündérkereső utamon találkoztam ezzel a két öregemberrel és ezzel a szerencsétlen kereskedővel, íme, ennyi az én történetem. Elég érdekesnek találod-e, ó, szellemek királya, hogy elengedd-e szerencsétlen ember büntetésének második harmadát?

- Annak találom - mondotta a gonosz szellem - elengedem büntetésének második harmadát.

És íme, megszólalt a harmadik öregember:

- Ó, szellemek hatalmas királya, nekem is van történetem, a két elsőnél jóval érdekesebb. Hallgasd meg ezt is, és ha csakugyan érdekesebbnek találod, engedd el e szerencsétlen ember büntetésének harmadik harmadát is.

- Hadd hallom - szólt a gonosz szellem.



Benedek Elek - Jégország királya
Orgovàn Irén - Esti mese

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. április 07. kedd

Captcha kép