Mese nem csak gyerekeknek

Ezeregy éjszaka - Az első leány története

Az első leány története

Mi hárman egy apától, de más-más anyától születtünk. Ez a két kutya két nővérem, egy apától és egy anyától. Mikor apánk meghalt, ötezer dinárt hagyott ránk. Én voltam a testvérek közt a legfiatalabb, nővéreim jó hozománnyal férjhez mentek. Egy ideig itt éltek együtt, míg egy nap férjeik árukat szereztek, feleségüktől ezer aranydinárt vettek át, és mindnyájan nagy útra indultak.

 Engem itt hagytak teljesen egyedül. Öt év telt el, és a két férfi elvesztette azalatt mindenét, feleségüket pedig magukra hagyták idegen országban.

Nővéreim koldusszegényen jöttek vissza, rongyos ruhában, ócska, piszkos izárban. Mikor megláttam őket, megdöbbentem, alig ismertem rájuk. Végre felismertem nővéreimet és megkérdeztem:

Mi történt veletek?

Jaj, testvérünk - felelték -, mit ér itt a beszéd, amikor a sors tolla mindent megírt, amit Alláh határozott.

Fürdőbe küldtem őket, ruhát adtam nekik, és azt mondtam:

Drága testvéreim, ti vagytok az idősebbek, én a legkisebb vagyok; legyetek ti apám és anyám helyett mellettem. Az örökséget, amelyet együtt kaptunk, Alláh megáldotta, éljetek a jövedelméből. Nekem jól megy a sorom, ti meg én legyünk egyenlőek.

A lehető leggyengédebben bántam velük, és így éltünk egy egész évig. Amikor az én vagyonomból vagyont szereztek, így szóltak hozzám:

Legjobb lenne, ha férjhez mennénk, így már nem bírjuk tovább.

Mondtam nekik:

Jaj, testvéreim, nem volt semmi örömötök házasságtokból. A jó férj ritka ezen a világon. Már tapasztaltátok, mi a házasság.”

De nem hallgattak a szavamra, és beleegyezésem nélkül férjhez mentek. A magam pénzén vásároltam nekik mindenfélét, és továbbra is gondjukat viseltem. Elmentek férjükkel, és jó ideig odamaradtak. De a két férfi kijátszotta és minden pénzükből kifosztotta őket, végül megszöktek, cserbenhagyták feleségüket. Nővéreim pedig megint eljöttek hozzám, teljesen lerongyolva, és bocsánatért esdekeltek:

Ne haragudj ránk, te fiatalabb vagy nálunk, de eszed több van. Soha életünkben nem fogunk házasságra gondolni.

Én szeretettel üdvözöltem őket, és azt mondtam, hogy szívemnek ők a legkedvesebbek. Megcsókoltam őket, és elhalmoztam minden figyelmességgel. Így éltünk egy egész éven át.

Ekkor elhatároztam, hogy hajót szereltetek fel áruszállításra, Baszra kikötőjében. Fel is szereltek egy nagy hajót, megrakattam mindenféle áruval és minden egyébbel, ami a hajóúthoz szükséges, és azt mondtam nővéreimnek:

Itthon akartok maradni, amíg én távol leszek, vagy velem akartok jönni?

Azt felelték, hogy velem akarnak utazni, mert nem viselnék el a hosszú elszakítottságot. Így hát magammal vittem őket. De előbb két részre osztottam pénzemet: felét magamhoz vettem, a másik felét pedig elástam, hogy ha a hajó szerencsétlenül járna, és életben maradunk, találjunk majd valamit itthon, aminek hasznát vehetjük.

Vitorláztunk éjjel-nappal; de a hajó a kapitány vigyázatlanságából letért az útjáról; más tengerre jutottunk, mint amelyiken menni akartunk; jó ideig nem is vettük észre. Tíz napon át kedvező szelünk volt, és egyszerre csak megpillantottunk a távolból egy várost. Megkérdeztük a kapitánytól, mi a neve annak a városnak, amelyhez közeledünk. Azt felelte:

Alláhra, nem tudom, sose láttam; életemben nem jártam ezen a tengeren. De ha már szerencsésen odaérkeztünk, nincs más hátra, mint hogy menjetek ebbe a városba; rakjátok ki áruitokat, és ha találtok vevőt, adjatok, cseréljetek, kössetek üzleteket, ha nem, akkor is itt maradunk két napig, hogy készletekkel lássuk el magunkat.

Befutottunk hát a kikötőbe, a kapitány kiszállt, kis idő múlva visszajött, és azt mondta:

Szedelőzzetek, gyertek a városba, és bámuljatok, mit tett Alláh az ő teremtményeivel, és imádkozzatok, hogy elkerüljétek haragját.

Bementünk a városba, és láttuk, hogy minden lakosa fekete kővé változott. Elhűltünk erre a látványra, bejártuk az utcákat, és láttuk, hogy az áruk, az arany és ezüst megmaradtak régi állapotukban.

Itt valami csodás esemény történt” - mondta mindegyikünk, aztán elváltunk egymástól: senki se törődött útitársával, mindenki a kincsekkel és a portékákkal volt elfoglalva.

Én a királyi várkastélyba mentem fel; hatalmas és erős épület volt. Bementem a király trón- termébe, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az arany és ezüst edények. Ott ült a király, körülötte álltak udvaroncai és az ország nagyjai, vezírjei, észbontóan pompás ruhában. Közelebb mentem a királyhoz, és láttam, hogy trónusa ki volt rakva olyan gyöngyökkel és ékkövekkel, amelyeknek minden egyes darabja úgy tündöklött, mint egy-egy csillag. A királyon aranyhímzéses ruha volt; ötven mamlúk vette körül különféle selyemruhába öltözve, kezükben kivont kard, láttukra elkábult a fejem. Tovább mentem és benéztem a hárembe, amelynek falát aranyszálakkal átszőtt selyemfüggönyök fedték. Ott találtam a királynét igazgyöngyökkel hímzett ruhában, fején különféle ékkövekkel körülrakott korona, nyakán füzérek és láncok. Egész ruházata, minden ékszere érintetlen maradt, csak ő változott fekete kővé. Aztán egy nyitott ajtót találtam, beléptem rajta, és hét lépcsőfokot pillantottam meg. Azon felmentem, és egy aranyhímzéses szőnyegekkel díszített, márványpadlós szobát találtam, benne gyöngyök- kel, ékkövekkel és smaragdból készült gránátalmával kirakott fenyőfa kerevetet, amelyen egy gyöngyökkel átszőtt függöny lebegett. Odább erős fényt pillantottam meg, odamentem és láttam, hogy egy ragyogó drágakő függ a kis trónus fölött, akkora, mint egy lúdtojás, és olyan a fénye, mint egy gyertyának. A kerevetet takaró selymek a legnagyobb bámulatba ejtették az embert. És amint csodálattal néztem mindent, egy égő gyertyát pillantottam meg a teremben. Azt mondtam magamban, hogy feltétlenül kell itt lennie valakinek, aki ezt a gyertyát meggyújtotta. Innen a palota egyéb helyiségeibe néztem be, felkutattam minden helyet; egészen megfeledkeztem magamról, úgy megzavart a sok csoda és mindaz, amit láttam. Beállt az éj, és távozni akartam, de nem találtam meg az ajtót, eltévedtem. Visszamentem hát abba az irányba, amerről a gyertya világított. A teremben leültem a kerevetre, beburkolóztam egy takaróba, néhány verset mondtam el a Koránból, és szerettem volna aludni, de nem tudtam, nem jött a szememre álom. Éjfélkor egyszerre csak hallom, hogy egy gyönyörű, gyengéd hang szaval a Koránból. Felkeltem, a hang irányába mentem, egy nyitott ajtót találtam, beléptem és szétnéztem a helyiségben. Imaszoba volt, benne égő gyertyák függtek; a földre terített imasző- nyegen egy szép arcú ifjú ült; előtte a szent Korán szövege. Csodálkoztam, hogy maradhatott meg épségben a város lakosai között. Odaléptem, köszöntöttem, ő felvetette pillantását, és viszonozta a köszöntést. Azt mondtam neki:

Arra a szent igazságra kérlek, amelyet Alláh könyvéből olvasol, felelj arra, amit kérdezni fogok.Ő mosolygott, és azt mondta:

Te mondd meg nékem, hogy jöttél ide erre a helyre, akkor majd én is felelek arra, amit kérdezel.

Én elmondtam neki mindent, ő nagyon elámult rajta; aztán arra kértem, mondja meg nékem, mi történt ezzel a várossal.

Várj egy kicsit” - felelte, becsukta a szent könyvet, betette egy selyemzacskóba, és maga mellé ültetett.

Szép volt, mint a telihold; gyengéd, kecses minden tagja, hajlékony, délceg alakja, szelíden szép, finom arca szívet-lelket elragadja; mint ezek a sorok mondják:

A csillagász előtt az égi mennyezet,
Csillagjai között egy ifjú arc lebeg:
Szép orcáit Zuhal hamvas-barnára festi,
Sötét hajsátorát is a Zuhal növeszti,
Ar-Raminak nyilát röppenti két szeme,
Mint Utárid24 ragyog kiváló szelleme,
A Mirríkh lángjaként pirul az arc maga,
Sorsát vezéreli Zuhara csillaga.
Ámul a csillagász, hogy fölkelt fönt a Hold
S mosolygó arc gyanánt a Földre ráhajolt.

És néztem-néztem, és nyomában ezer sóhaj tört elő keblemből, és izzó parázs gyúlt ki szívemben. És azt mondtam neki:

Uram, mondd el nekem, amire kértelek.

Hallom és engedelmeskedem” - felelte.

Tudd meg hát, hogy ez a város apámnak és egész nemzetségének és alattvalóinak városa. Apám az a király, akit te kővé varázsoltan a trónuson láttál. A királyné, akit láttál, az anyám. Mind mágusok voltak, akik a tüzet imádták, nem a Mindenható Urat, és a tűzre, a fényre, az árnyra, hőre meg a forgó égboltra esküdtek. Apámnak soká nem volt gyereke, és öregkorára ajándékozta meg Alláh velem. Felnevelt, amíg felserdültem. Szerencsémre volt egy vénséges öregasszony a házunknál, aki lelkében odaadó híve volt Alláhnak és prófétájának, de színleg családommal tartott. Apám bízott benne, mert látta, hogy hű és szerény. Jól bánt vele, nagyon kegyelte, mert azt gondolta, hogy az ő hitén van. Mikor megnőttem, teljesen rábízott engem erre az asszonyra. Megparancsolta neki: »Vedd és neveld, tanítsd meg hitünkre, vezesd, oktasd legjobb képességed szerint.« Az asszony átvett apámtól, és megismertetett az iszlám hitével, a tisztulás, a tisztálkodás törvényeivel és az imádságokkal, és fejből meg kellett tanulnom a Koránt. Mikor mindennel készen voltam, azt mondta nekem: »Édes fiam, hallgasd el ezt apád előtt, ne szólj neki erről semmit, mert még meg talál ölni.« Én mindent titokban tartottam. Néhány nappal ezután az öregasszony meghalt.

A város lakói pedig továbbra is megmaradtak hitetlenségükben, elbizakodottságukban, tévelygésükben. Egy napon szózatot hallottak a magasból, hangosat, mint a csattanó villám dörgése, úgyhogy közelről és távolról hallható volt. Így szólott: »Ó, lakói ennek a városnak! Forduljatok el a tűz imádásától, és imádjátok a Mindenható Urat!« És rémület fogta el a város lakóit, odasereglettek apám, a város királya elé, és kérdezték tőle: »Mi volt az a szörnyű szózat, amely megrémített minket félelmetes erejével?« Apám azt felelte nekik: »Ne rémítsen benneteket ez a hang, és ne téríttessétek el magatokat hitetektől.« Ők pedig hajlottak apám szavára, és megmaradtak tűzimádóknak. Egy év múlt el, és ekkor újra megszólalt a szózat és egy év múlva harmadszor is hallották, de nem hagytak fel istentelenségükkel. Végül is felingerelték az ég gyűlöletét és haragját, és Alláh egy nap hajnalán fekete kővé változtatta az egész város lakosságát, még az állatokat, a barmokat is. Rajtam kívül nem menekült a város lakói közül senki se. Azóta így töltöm az életemet, imádkozással, böjtöléssel, Korán- olvasással; de belefáradtam az egyedüllétbe, nincs senkim, akivel szót válthatnék.”

Én erre így szóltam hozzá:

Ifjú, volna kedved velem jönni Bagdádba, ahol felkereshetnéd a vallás bölcseit és a jogtudósokat, és növelhetnéd tudásodat? Szolgálód lennék, habár a család úrnője vagyok és sok ember és szolga parancsolója. Van egy árukkal megrakott hajóm, és a sors vezérelt ebbe a városba, hogy ezeket a dolgokat mind megtudjuk egymástól; a végzet rendelte el találkozásunkat.

Addig beszéltem a lelkére, míg végre engedett. Ekkor erőt vett rajtam az álom, és lábainál aludtam egész éjjel; nem is tudtam róla, úgy eltöltött az öröm. Reggel felkeltünk, bementünk a kincseskamrába, összeszedtük a könnyen elvihető, de legnagyobb értékű holmikat, lementünk a kastélyból a városba; itt találtuk a kapitányt és a szolgákat, már kerestek engem. Amikor megláttak, nagyon megörültek, és kérdezték, hol jártam. Én elmondtam nekik, mi mindent láttam, és elmeséltem a fiatalember történetét, miért vannak elvarázsolva a város lakosai, és mi lett velük; mindezen nagyon elcsodálkoztak. De mikor nővéreim megláttak és velem a fiatalembert, irigység és harag töltötte el őket, és gonosz ármányt szőttek ellenem.

Hajóra szálltunk, megvártuk a kedvező szelet, mihelyt fújni kezdett, kibontottuk a vitorlákat és elindultunk. Én végtelenül boldog voltam az ifjú miatt. Nővéreim beszélgetés közben megkérdezték:

Édes testvérünk, mi szándékod van ezzel a szép fiatalemberrel?” Azt feleltem nekik, hogy férjemmé akarom tenni. Aztán az ifjúhoz fordultam, hozzásimultam és így szóltam:

Én uram, valamit akarok mondani, ha nincs ellenedre.

Hallgatlak és engedelmeskedem” - felelte. Aztán nővéreimhez szóltam:

Ez a fiatalember minden, amit én kívánok. Az összes kincs, ami velünk van, a tiétek lehet.

Azt mondták, hogy nagyon helyeslik az elhatározásomat, de titokban gonosz tervet forraltak ellenem.

Mi pedig utaztunk tovább, kedvező széllel, amíg kikerültünk a szörnyűség tengeréből, és a biztonság tengerébe jutottunk. Néhány napi vitorlázás után Baszra város közelébe értünk, estére feltünedeztek épületeinek fényei. Mikor már az ifjú meg én aludtunk, nővéreim felkeltek, ágyunkkal együtt felkaptak, és bedobtak a tengerbe. A fiatalember nem tudott jól úszni, belefúlt a vízbe, és Alláh beírta nevét a vértanúk közé; énrólam a menekülés volt megírva a végzet könyvében. Mert mikor beestem a tengerbe, Alláh egy szál deszkát küldött számomra, felkapaszkodtam rá, és a hullámok addig sodortak, amíg kivetettek egy szigetre. Egész éjjel barangoltam a szigeten, és mikor megvirradt a reggel, egy utat láttam, azon emberi lábnyomokat. Ez az út egy földszoroson volt, amely a szigetről a szárazföldre vezetett. Mikor a nap már felkelt, sugarainál megszárítottam ruháimat, és nekivágtam az útnak.

Addig mentem, amíg elértem egy part mellett emelkedő városhoz. Egyszerre csak látom, hogy egy sikló kúszik felém, utána egy óriáskígyó tekergőzik, hogy megölje. A siklónak már a nyelve lógott a fáradtságtól: megszántam, fogtam egy nagy követ, és nekidobtam az óriáskígyó fejének. Azonnal kimúlt. Ekkor a sikló kiterjesztett két szárnyat, felrepült a levegőbe, amin roppantul elcsodálkoztam. De már nagyon elfáradtam, ott helyben lefeküdtem és el- aludtam. Mikor felébredtem, egy fiatal leány ült mellettem, és gyengéden dörzsölte a lábamat. Felültem, restelkedtem, hogy ilyen szolgálatot végez, és megkérdeztem, kicsoda, micsoda ő?

De hamar elfelejtettél - mondta -, pedig milyen jót tettél velem. Megölted ellenségemet. Én vagyok az a sikló, akit az óriáskígyótól megmentettél. Én dzsinnleány vagyok, az óriáskígyó pedig egy dzsinn volt, az én ellenségem. Mihelyt megszabadítottál, odarepültem ahhoz a hajóhoz, amelyből nővéreid a tengerbe dobtak. Az összes holmidat a hajóból a házadba vittem, a hajót elsüllyesztettem, nővéreidet pedig fekete kutyákká változtattam, mert mindent tudok, amit veled tettek. Ami az ifjút illeti, bizony ő vízbe fúlt, és nekem nincsen hatalmam a halál felett, mert egyedül Alláh az, aki feltámaszt.

A hátára vett engem, és a két kutyával együtt letett a házam tetőerkélyén. Ott találtam az udvaron minden kincset, amit a hajón hoztam: nem hiányzott semmi. A sikló most így szólt hozzám:

Salamon pecsétjének bűvös feliratára esküszöm neked, ha nem versz erre a két kutyára mindennap háromszáz korbácsütést, eljövök és téged is ugyanígy átváltoztatlak.

Én azt feleltem:

Hallom és engedelmeskedem.

És, ó, igazhivők fejedelme, azóta mindig rájuk mérem a korbácsütéseket, és mindig megszakad a szívem értük.

Elcsodálkozott a kalifa ezen a történeten, és most a másik lányhoz fordult:

És a te testeden honnan vannak a korbács nyomai?

A leány pedig így felelt:

Csák Gyöngyi - Megmentett sorok
Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. február 16. vasárnap

Captcha kép