Mese nem csak gyerekeknek

Ezeregy éjszaka - A második leány története

A második leány története

Ó, igazhivők fejedelme, tudd meg, hogy apám halála után nagy vagyon szállt rám; egy darabig egyedül éltem, aztán feleségül mentem annak az időnek egyik legtehetősebb emberéhez, és egy kerek évig éltem vele, amikor meghalt. A törvény szerint nyolcvanezer aranydinárt örököltem utána. Mikor egy napon a szobámban ültem, egy öregasszony jött be hozzám, beesett, ráncos orcájú, kitépdesett szempillájú, szeméből a víz csorog, szájában két csonka fog, orra nedves, nyaka remeg, kopott bőrét a fene rágta meg; ilyenről mondja a költő:

Sátáni vén banya, ördögnek rút cseléde,
Az, az tanitja őt ezer csúf cselvetésre!
Oly ármányos, ravasz, ha úgy találja kedve,
Egy vékony pókfonálon száz öszvért elterelne.

Bejött az öregasszony, köszöntött és azt mondta: „Lakik nálam egy árva leány; ma este akarja megülni az esküvőjét. Alláhtól jutalmat és megérdemelt fizetséget kérek számodra, ha eljössz az esküvőre. Szegénykének meghasad a szíve, nincs ezen a világon senkije Alláhon kívül - magasztal- tassék az ő neve!” Sírva fakadt, lábamat csókolta. Engem pedig elfogott a szánalom, megígértem, hogy elmegyek. Azt mondta, készüljek fel, este eljön értem, majd kezet csókolt és elment.

Nekiláttam öltözködni, és mikor elkészültem, ismét megjelent nálam az öregasszony, és azt mondta: „Úrnőm, a város hölgyei már ott vannak, megmondtam, hogy te is eljössz, nagyon megörültek neki, már várnak.” Felkeltem, felöltöztem az útra, magamhoz vettem rabszolga- nőimet, és elindultunk, amíg elértünk egy utcába, fel volt öntözve, tisztára söpörve, enyhe szellő fújdogált házai között. Ott egy tartósan megépített márványívvel boltozott kaput láttunk, mögötte hatalmas palota meredt: homloka büszkén verte az eget. Mikor a ház ajtajához értünk, az öregasszony kopogtatott, az ajtó kinyílt, és egy szőnyegekkel borított, égő lámpákkal és gyertyákkal megvilágított, ékkövekkel kirakott és nemesfémekkel díszített előcsarnokba léptünk. Tovább mentünk egy leírhatatlan pompájú terembe; selyemszőnyegek borították, égő lámpák és gyertyák ontották rá fényüket. A terem közepén gyöngyökkel és drágakövekkel díszített márvány kerevet állott, fölötte selyem védőfüggöny. Most a függöny mögül gyönyörű leány lépett elő, szép volt, mint a hold. Szeretettel köszöntött: „Isten hozott, testvérem, aki társaságoddal vidítsz, és felfrissíted lelkemet.” És ezt a verset mondta:

Ha tudhatná a ház, ki érkezett belé,
Maga a néma kő vigan köszöntené,
jó hir hallatára a lábához hajolna:
Úgy lépj be, drága vendég, akár az otthonodba.

Ezután leült, és így szólt: „Van egy fivérem, még nálam is szebb. Meglátott téged egy ünne- pen, és eszeveszettül beléd szeretett. Ezt az öregasszonyt lepénzelte, hogy csaljon el téged valamilyen ürüggyel, és így hozzon össze vele. Bátyám el akar venni feleségül Alláhnak és prófétájának törvénye szerint. Ami törvény szerint történik, annak nincs bökkenője.” Mikor ezeket a szavakat hallottam, és világosan láttam, hogy most ebben a házban kelepcébe kerültem, azt mondtam a leánynak: „Hallom és engedelmeskedem.” Erre ő boldogan tapsolt egyet, az ajtó kinyílt, és azon bejött egy ifjú. Szép volt, mint a telihold, mint a költő mondja:

Szépsége drága műve Alláh dicső kezének, Oly drágakő, melyet csodálnak ékszerészek. Tökéletes csoda, úgy tűnik, párja nincs, Eszed rabolja el, ha egyszer rátekintsz. Remek vonásain a szépség írva áll, Hitemre, nincs sehol ily fénylő fénysugár!

Mihelyt megláttam, feléje hajlott a szívem. Utána belépett a kádi27 is négy tanúval. Üdvözöl- tek, majd helyet foglaltak, megírták házassági szerződésünket, aztán elmentek. Ekkor az ifjú hozzám fordult, és így szólt: „Áldott legyen az éjszakánk.” Majd hozzátette: „Úrnőm, egy fel- tételt szabok eléd.” - „Mi a feltétel, ó, uram?” - kérdeztem. Felkelt, elhozta a szent könyvet, és azt mondta: „Esküdjél meg, hogy rajtam kívül nem fogsz soha más férfit választani, és szíved nem hajlik soha máshoz.” Én örömest esküdtem meg, ő boldogan ölelt magához. Szívemet teljesen hatalmába ejtette a szerelem. Aztán behozták az asztalt, ettünk, ittunk, amíg jóllak- tunk, és ránk borult az éj. Ekkor ő ágyba vitt engem, és összeölelkezve aludtunk reggelig.

Így éltünk egy hónapig örömök és gyönyörök közt. Egy hónap múlva engedelmet kértem tőle, hogy a bazárba mehessek, kelmét vásárolni. Felöltözködtem, magammal vittem az öreg- asszonyt, és elmentem a bazárba. Egy fiatal kereskedő boltjában leültem. Az öregasszony régóta ismerte ezt a kalmárt, és azt mesélte róla, hogy nagyon sok pénzt örökölt az apjától.

„Hozd ide ennek a fiatalasszonynak a legfinomabb kelméidet” - szólt neki. „Hallom és engedelmeskedem” - felelte a kereskedő. Az öregasszony egyre dicsérte nekem a fiatalembert. Én azt mondtam: „Nincs szükségem a te magasztaló szavaidra, meg akarom kapni, amire szükségem van, és aztán hazamegyek.” A kereskedő előhozta, amit kértünk, mi odanyújtottuk neki a pénzt, de ő nem akart elfogadni semmit, hanem azt mondta, hogy vendégajándékul adja mai látogatásom tiszteletére. Odaszóltam az öregasszonynak, hogy ha az nem fogadja el a pénzt, adja vissza neki a kelméjét. A kereskedő egyre mondogatta: „Alláhra, nem fogadok el érte semmit; mindez ajándék tőlem egyetlen csókért. Ez többet ér nekem, mint az összes áru, ami a boltomban van.” Azt mondta neki az öregasszony: „Mi hasznod egy csókból?” Azután hozzám fordult: „Leányom, hallottad, mit mondott ez a fiatalember, nem árthat neked semmit, ha megengeded, hogy megcsókoljon, aztán viszed, amire szükséged van.” - „Nem tudod - feleltem neki -, mire esküdtem?” De ő azt mondta, csak hagyjam, hogy megcsókoljon, ne szóljak egy szót se, akkor nem követek el bűnt, és a pénzem is megmarad. És addig szépítgette előttem a dolgot, amíg betettem fejemet a hurokba és beleegyeztem. Befedtem szememet, az izárral eltakartam arcomat az emberek elől. Ekkor ő az izár alatt arcomhoz értette ajkát, és mikor megcsókolt, nagy erővel belém harapott, úgyhogy a húsom behasította. Elájultam a fájdalomtól. Mikor magamhoz tértem, a boltot zárva találtam, az öregasszony ölében tartott, jajveszékelt fölöttem, és azt mondta: „Alláh megóvott valami még rosszabbtól.

Kis idő múlva felkeltem; óriási aggodalomban és félelemben mentem haza, lefeküdtem, mintha beteg volnék. Egyszer csak bejött a férjem és megkérdezte: „Mi történt veled, ó, úrnőm, ezen a mai kiránduláson?” Azt feleltem, hogy nem vagyok jól. Megnézett és kérdezte:

„Mi az a seb ott az arcodon, a lágy húsban?” Azt feleltem neki: „Ma, mikor engedélyt adtál, hogy elmehessek kelmét venni, belém ütközött egy fával megrakott teve, eltépte a fátyolomat, és megsebezte arcomat, amint látod. Hiszen olyan szűkek az utcák ebben a városban.” Erre ő azt mondta: „Holnap elmegyek a kormányzóhoz, és panaszt teszek nála. Akasztassa fel a városnak minden tűzifakereskedőjét.” - „Ne terheld meg lelkiismeretedet ilyen bűnnel mások kárára - mondtam neki. - Úgy volt a dolog, hogy szamáron mentem, az állat megbokrosodott, levetett a földre, és egy tuskó felhasította az arcomat: attól van ez a seb.” Erre azt mondta:

„Holnap elmegyek Dzsafár Barmaki vezírhez, elmondom neki az esetet, és ő majd a város összes szamárhajcsárait kivégezteti” - „Csak nem akarsz - mondom neki - ennyi embert miattam megöletni, ha Alláh végzéséből és hatalmából ez történt velem?” Ekkor már nem tudta visszatartani a haragját. „Most már elég a hazugságból!” - mondta, felugrott, vadul megragadott, és nagyot ordított, mire az ajtó kinyílt, és hét fekete rabszolga jött be. Kivonszoltak az ágyból, és a szoba közepére dobtak. Aztán megparancsolta az egyik rabszolgának, fogjon meg vállamnál és üljön a fejemre, a másiknak, hogy üljön a térdemre és tartsa a lábamat, a harmadik meg odaállt, karddal a kezében, és azt kérdezte: „Uram, üssek rá a kardommal, hogy kettéhasadjon, és azok ketten fogjanak egy-egy részt, hogy belevessék a Tigris folyóba, hadd egyék meg a halak? Mert ez a büntetése annak, aki megszegi a hűséget és a szerelem törvényét.”

És ezt a verset mondta:

Ha megtudnám: szerelmet másnak is oszt szerelmem,
A lelkemből kitépném, bár tépném véle lelkem.
Lelkemnek mondanám: „Jobb így meghalni, lelkem,
Mint meggyalázva élni megosztott érzelemben!”

Férjem megparancsolta neki: „Csapj rá, Szaáf!” A szolga magasra emelte a kardját, és azt mondta: „Mondd el az iszlám hitvallást, és gondold át, mi van még tennivalód, és tedd meg végső intézkedéseidet, mert ez az utolsó órája életednek.” Azt feleltem neki: „Jó szolga, adj egy kis haladékot, hogy elmondjam a hitvallást, és végrendelkezzem.” Aztán felemeltem feje- met, végiggondoltam helyzetemet, milyen szörnyű nyomorba zuhantam annyi gyönyörűség után; könnyeim omlottak, és zokogva mondtam ezeket a verseket:

Szerelmem csupa láng, tiéd meg csupa jég,
Te alszol, én ülök, míg kékül fenn az ég.
Szivem, szemem felitta csudás szépségedet,
A szívem nem felejt, szememből könny pereg.


Örökké hű leszel, a szád ezerszer esküdt,
Én megtartom ma is, s te meggyaláztad esküd.
Irántam irgalom szivedben nem terem?
Azért jöttél csupán, hogy kínt szerezz nekem?


Ha meghalok, barátim, legyen kövemre írva:
„Itt fekszik egy bünös, szerelme vitte sírba!”
S a szív keserveit ki megpróbálta már,
Szánó tekintetet vet rám, ha arra jár.

Aztán megint keservesen zokogtam. Amikor férjem meghallotta a verset, és látta könnyeimet, még nagyobb tűzbe jött, és ezeket a verseket mondta:

Imádom őt ma is vakon.
Nem én hibám, ha elhagyom!
Mást is kivánt szeretni még,
S nekem fél szíve nem elég!

Ezután megint sírva fakadtam, és irgalomért könyörögtem. Egyszerre csak bejött az öregasszony, a férfi lába elé vetette magát, megcsókolta lábát, és azt mondta: „Ó, fiam, amily igaz, hogy én neveltelek, meg kell bocsátanod ennek a fiatal nőnek, mert semmi olyan bűnt nem követett el, ami ilyen büntetést érdemelne. Te fiatal vagy még, és félek, hogy átkai fejedre szállnak.” Keservesen sírt, és addig unszolta őt, míg férjem azt mondta: „Jól van, meg- bocsátok, nem veszem el az életét, de olyan bélyeget ütök rá, amely egész életében meg- marad.” Megparancsolta a szolgáknak, rántsák le rólam a ruháimat, elővett egy birsalmafa- ágat, és megvesszőzött vele. Addig ütött a hátamra, oldalamra, míg a szörnyű fájdalomtól eszméletemet vesztettem, és egy hajszálon függött az életem. Ezután megparancsolta a rabszolgáknak, hogy mihelyt az éj beáll, fogjanak meg, és vigyenek az öregasszonnyal együtt abba a házba, ahol azelőtt laktam. A szolgák úgy is cselekedtek, amint uruk parancsolta, bedobtak a házamba, én pedig gyógyítottam, gondoztam magamat, de testemen ott maradtak a korbács nyomai, mint ahogy láttad.

Négy hónapig tartott, amíg meggyógyultam. Akkor aztán elmentem ahhoz a házhoz, ahol mindaz a szörnyűség történt, és az egész épületből csak egy kőhalmazt találtam, az utca elejétől végéig romokban hevert, a ház helyén dögtemető volt. Nem tudtam, mi történhetett.

Odaköltöztem a nővéremhez, akivel egy apánk van; ott találtam nála ezt a két kutyát. Köszöntöttem, elmondtam neki a történetemet, mi mindent éltem át. Így szólt hozzám: „Ki van a világon, aki mentes marad a sorscsapásoktól? Hála legyen Alláhnak, az ő kegyelméből minden szerencsésen végződött.” Aztán elmondta saját történetét, mi minden esett meg ővele, és együtt maradtunk, de egyikünk se vette ajkára a „házasság” szót. Nemsokára a harmadik nővérünk is csatlakozott hozzánk, az élelembeszerző, aki mindennap elmegy, és bevásárolja, amire szükségünk van. És így éltünk a múlt éjszakáig. Reggel megint elment nővérünk bevá- sárolni, mint szokta, és akkor történt az, ami történt: hogy eljött a teherhordó meg a három koldus, azután ti, kereskedőknek öltözve. Mihelyt a mai nap megkezdődött, eléd hoztak bennünket. Ez a mi történetünk.

A kalifa nagyon elcsodálkozott ezen a történeten, és megparancsolta, jegyezzék fel, és tegyék a levéltárba. Aztán megkérdezte az első leányt, tud-e valamit a dzsinn-leányról, aki nővéreit elvarázsolta? Azt felelte: „Igazhivők fejedelme, egy hajfürtjét adta ide nekem, és azt mondta, ha akarom, hogy megjelenjen, égessek el belőle egy szálat, és azonnal megjelenik, még ha a Káf hegyén túl lesz is.” A kalifa elhozatta vele a hajfürtöt. Mikor a leány odaadta neki, a kalifa elégetett egy szálat. Mihelyt a szaga terjengeni kezdett, megrázkódott a palota, robaj és dörgés hallatszott, és megjelent a dzsinn-leány (aki muszlim volt), és így szólt: „Béke legyen veled, Alláh helytartója!” - „Béke legyen veled is, és Alláh irgalma és áldása szálljon rád!” - felelte a kalifa. „Tudd meg - szólt a dzsinn-leány -, hogy ez a fiatal nő olyan jót tett velem, hogy nem is tudom eléggé meghálálni; a haláltól mentett meg, elpusztította az ellenségeimet. Mikor láttam, mit tettek vele nővérei, elhatároztam, hogy bosszút állok érte; kutyákká változtattam őket, pedig előbb meg akartam ölni mindkettőt, mert féltem, hogy még valami bajt okoznak neki. De ha te, ó, igazhivők fejedelme, akarod, feloldom őket a varázs alól a te kedvedért meg a leány kedvéért, mert hiszen én muszlim vagyok.” Azt válaszolta a kalifa: „Oldozd fel őket; aztán fontolóra vesszük a megvesszőzött leány ügyét. Megvizsgáljuk a dolgot, és ha csakugyan igazat mondott, megtorlom sérelmét a bűnösön.”

A dzsinn-leány most így szólt: „Igazhivők fejedelme, én útba tudlak igazítani, ha tudni akarod, ki követte el azt a kegyetlen tettet ezen a fiatal nőn, és ki vette el a vagyonát. Minden ember között tehozzád áll ő legközelebb.”

Ekkor a dzsinn-leány fogott egy csésze vizet, néhány varázsszót mondott rá, a kutyák arcára cseppentett belőle, és azt mondta nekik: „Kapjátok vissza előbbi emberi alakotokat.” És íme, ismét fiatal nőkké lettek - dicsőség teremtőjüknek! A kalifához pedig így szól a dzsinn-leány:

„Ezt a leányt a te fiad, El-Amin vesszőzte meg. Ő hallott a leány szépségéről és kedvessé- géről.” - Aztán ő is elmesélte a leány történetét, amint ezt már ismerjük.

A kalifa nagyon elámult és felkiáltott: „Dicsőség Alláhnak, aki közbenjárásommal megsza- badította a két kutyát!” Ezután maga elé hívatta fiát, El-Amint, és megkérdezte tőle, miképp történt a dolog elejétől végig. Ő pedig híven elmesélt mindent. Ekkor a kalifa elhívatott egy kádit négy tanúval, aztán maga elé hívatta a három koldust. Az első leányt és két nővérét, akik kutyákká voltak varázsolva, feleségül adta a három koldushoz, hiszen ők, mint mondták, királyok voltak, megtette őket udvaránál kamarásoknak, ellátta minden szükségessel, és a bagdadi palotában adott nekik lakást. A megvesszőzött leányt pedig visszaadta fiának, El- Aminnak, nagy összeget ajándékozott neki, és elrendelte, hogy házát építsék fel újra, még szebbé, mint amilyen volt.

A kalifa meg feleségül vette a háztartást vezető leányt, és még azon az éjjelen vele hált. Másnap reggel pedig külön házat, rabnőket és szolgákat adott neki. Rendes évi díjazást rendelt el a számára, és később rejtett helyen házat építtetett neki.

Az emberek pedig csodálták a kalifa bőkezűségét, lelki jóságát és bölcsességét.

 

„Azonban - folytatta Sehrezád, odafordulva Sahriár királyhoz, India szigeteinek és Kínának a szultánjához - ne hidd, ó, szerencsés király, hogy ez a történet csodálatosabb volt, mint az, amit most el szeretnék neked mesélni, ha nem vagy fáradt.És Sahriár király azt mondta neki: „És melyik az a történet?” Sehrezád azt válaszolta: „Sokkal csodálatosabb, mint a többiek voltak.”

És Sahriár azt mondta neki: „Mi a címe?”

Sehrezád így válaszolt: „A meggyilkolt leány vagy a három alma története.”

„Jól van, elmesélheted” - szólt Sahriár király.

Arany László - A vak király
Mátyás király kérdése

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. február 16. vasárnap

Captcha kép