A csizmadia malaca

Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,
Itt vagy amott, tudod hékám!
Minálunk, vagy tinálatok,
Szent, hogy igazat hazudok:
Egy ember nagy csudát ért,
Mig köhögött, mindig élt... 

 

- Csizmadia, György a neve,
Egy malacra ki szert teve.
A gazda is olyan gyim-gyom,
Malaca is szinte lim-lom. 

Esteledik az idő,
Hogy a malac a kondával haza jő.
A gazdája kinn pipázik,
A mikor bekarikázik.
Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:
Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! 

Dühös lesz György majsztram erre,
- Ne csufolódj, arra, erre!
Ne csufolj, mert leütlek!
Majd ezt tűröm tetüled! 

Másnap este ujra igy,
Jön a malac és visít:
- Gyuri, gyuri, gyuri!
Szól a gazda: Ugyí
Ebadta csak csúffá teszel,
Vigyázz a mig szépen leszel. 

Harmadjára
Haragjába
Előkészit egy fokost,
Mégpediglen takarost.

S hogy malaca begyurizik
Nyakon üti, hogy felbukik.
Bezzeg tudja már a rangot:

- Gróf, gróf! - igy ád hörgő hangot.
- Mit beszélsz?
Mégis élsz?

Nekem szólsz?
Csufolódsz?
Gróf az apád, de nem én!
És kap ujra a szegény. 

Szegény malac végsőt rugja,
Hogy a mórest végre tudja.
- György, györgy, györgy, - nyöszörgi,
Mig a párát kihörgi.

- Na lásd adta disznaja, -
Igy vergel rá gazdája,

És röhög,
És köhög:
- Ha elébb is igy beszélgetsz,
Én felőlem holtig élhetsz!