Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Román mese - Az öregség nélküli fiatalság..

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az öregség nélküli fiatalság és a halál nélküli élet

Egyszer volt, hol nem volt, mert ha nem lett volna, el sem mesélném, amikor a nyárfa körtét termett, a rekettye pedig ibolyát, amikor a farkasok és a bárányok egymás nyakába borultak, megcsókolták egymást és testvérekké lettek, amikor a bolha egyik lábára kilencvenkilenc font súlyú vasból készítettek patkót, és így ugrott az égig, hogy mesét hozzon:

Amikor a falra irkált a légy,
Hazug volt az, ki nem hitte a mesét.

Volt egyszer egy hatalmas császár és császárné; szép s fiatal volt mindkettőjük, s hogy gyer­mekük szülessék, elkövettek már mindent, amit lehetett: jártak orvosoknál és bölcseknél, hogy ha kell, a csillagokból olvassák ki, lesz-e gyermekük, de minden hiábavaló volt. Végül is a császár, meghallván, hogy van az egyik szomszéd faluban valami mindentudó vénember, elküldött érte. De az így felelt a császár küldötteinek: „Akinek szüksége van rá, jöjjön maga.” A császár és a császárné fel is kerekedett, s néhány nagyúr, katona és szolga kíséretében el­ment az apóka házához. Az apóka messziről meglátta, elébük ment, hogy fogadja őket, s így szólt:

- Hozott Isten. De mit akarsz megtudni, császár. Óhajtásod szomorúságot hoz reád.

- Nem azért jöttem, hogy efelől érdeklődjem - felelt a császár -, hanem, hogy ha volna, adnál valami orvosságot, amitől gyermekünk lehessen.

- Van - felelte az apó -, de csak egy gyermeketek lehet. Ez is tündérlegény lesz, kedves gyermek, s nem sok örömötök lesz benne.

A császár s a császárné az orvossággal boldogan tért vissza a palotába, s a császárné néhány nap múlva már érezte: gyermeke fog születni. Ennek a hírnek az egész birodalom, az egész udvar, minden alattvaló egyformán örvendezett. De a gyermek, mielőtt még eljött volna szü­letése órája, sírni kezdett, és nem akadt orvos, aki el tudta volna csendesíteni. Erre a császár elkezdte neki ígérgetni a világ minden kincsét-aranyát, de még ez sem volt képes elhallgattat­ni.

- Hallgass, fiacskám - mondta a császár -, neked adom ezt és ezt a birodalmat; hallgass el, fiacskám, hozzád adom ezt és ezt a császárlányt, és még sok minden egyebet adok!

A végén, mikor látta, hogy nem hallgat el, így könyörgött:

- Hallgass, szerelmes fiam, mert neked adom az öregség nélküli fiatalságot, és a halál nélküli életet!

Erre a gyermek menten elhallgatott, s megszületett. A szolgák kürtökkel és dobokkal hirdették meg, s egy álló hétig tartó vigasság kezdődött az egész birodalomban.

A gyermek, amint növekedett, egyre ügyesebb és vakmerőbb lett. Iskolába járatták, és böl­csekkel taníttatták; ami tanulnivalóhoz más gyermeknek egy év kell, megtanulta egy hónap alatt, hogy a császár olvadozott a boldogságtól. Az egész birodalmat büszkeség töltötte el, hogy olyan bölcs és igazságos császáruk lészen, mint Salamon. De egy időtől fogva a gyer­me­ket valami lelhette, mert szomorú és réveteg lett. S egy napon, amikor éppen betöltötte tizen­ötödik esztendejét, a császár birodalma bojárjaival és főembereivel nagyasztalnál lakmározva ünnepelte, Tündérlegény felállt, s így szólt:

- Apám, itt az ideje, hogy megadd, amit születésemkor ígértél.

A császár ezt hallva, nagyon elszomorodott, s így szólt:

- Jól van, jól, fiacskám, de hát honnan adhassak neked ilyen lehetetlen dolgokat? Mert ha akkor ígértem is, csak azért tettem, hogy megnyugtassalak.

- Nos, ha te nem adhatod meg, apám, magam leszek kénytelen addig járni e széles világot, amíg meg nem találom...

Erre a császár s amennyi bojár, mind-mind térdre ereszkedtek, s úgy kérlelték, hogy ne hagyja el a birodalmat; mert, mondták a bojárok, atyád most már öregember, téged szándékozunk trónjára ültetni, s a földkerekség legszebb császárleányát hozzuk neked feleségül. De semmi hatalommal el nem téríthették feltett szándékától: hajthatatlan maradt, mint a kőszikla. Végül az apja, látva konokságát, hozzájárult, s parancsot adott, készítsenek neki útravalót, s mindent, ami kell.

Ezután Tündérlegény bement a császári istállóba, ahol a birodalom legszebb ménjei voltak, s választani akart egyet. De mihelyt rájuk tette a kezét, s a farkuknál fogva megragadta őket, egymás után mind lerogytak. Végül, már éppen kimenőfélben, még egyszer körülnézett az istálló­­ban, s hát megpillant a sarokban egy takonykóros, ótvaros gebét, s odamegy. Ahogy meg­fogja a farkát, az hátrafordul, s megszólal:

- Mit parancsolsz, édes gazdám? Hála legyen az Istennek, aki megengedte, hogy végre ismét egy vitéz tegye rám a kezét.

S lábát megcövekelve, egyenes maradt, mint a fáklya. Ekkor Tündérlegény elmondta, mire szánta el magát, s a ló így felelt:

- Hogy vágyad teljesülhessen, el kell kérned atyádtól azt a pallost, dárdát, íjat, tegezt és gúnyát, melyet legénykorában viselt. Engem pedig hat hétig gondozz saját kezeddel, és tejben főtt árpával tartsál.

Amikor kérte a császártól a ló tanácsolta holmit, az hívatta a hopmestert, s megparancsolta, nyissa ki az összes öreg ládákat, hadd válassza ki belőlük a fia, ami tetszik. Tündérlegény, miután három nap és három éjjel kotorászott, végtére megtalálta egy öreg láda fenekén az apja ifjúkorában viselt ruháit és fegyvereit; de rozsdásan. Saját kezével fogott hozzá megtisztítá­sukhoz, s hat hét múlva elérte, hogy mint a tükör, ragyogtak. Közben a lóról is gondot viselt, ahogy az megkérte. Volt elég tennivalója; de nem is bánta, fő, hogy el tudta végezni...

Amikor a ló hallotta Tündérlegénytől, hogy ruha, fegyver készen ragyog, csak megrázkódott, és egy szempillantásban minden ótvar és ínpók eltűnt róla, s úgy állt már ott, ahogy az anyja ellette, kövéren, testesen és négy szárnnyal! Láttára így szólt Tündérlegény:

- Három nap múlva indulunk!

- Élj sokáig, kedves gazdám; már ma kész volnék, ha parancsolnád - felelte a ló.

Harmadnap reggel csupa gyász volt a birodalom, az udvar. Tündérlegény tetőtől talpig vitézi öltözékben, kezében a pallossal, felugrott a kiválasztott lóra, elbúcsúzott az apjától, anyjától, minden nagy és kis bojártól, minden udvarbéli katonától és szolgától, kik is könnybe lábadt szemmel kérték, tegyen le erről az utazásról, nehogy a fejébe kerüljön valahogyan. De ő, lovát sarkantyúba kapva, maga után az útravalós szekerekkel, pénzzel s vagy kétszáz, a császár által kíséretül adott vitézzel, szélsebesen kiszáguldott a kapun.

Ahogy az apja birodalmából kiérve valami pusztaságba jutott, minden vagyonát szétosztotta a vitézek közt, elköszönt, s visszaküldte őket; csak annyi útravalót tartott meg, amennyit a lova elbírt. Aztán elindult napkelet felé, s ment, ment három nap s három éjjel, amíg egy széles rónára nem ért, mely tele volt embercsonttal.

Ahogy itt megállt, hogy pihenjen, megszólalt a lova:

- Tudd meg, gazdám, hogy most egy gonosz Boszorkány birodalmában vagyunk; de az olyan gonosz, hogy eddig még mindenkit megölt, aki birodalmába betette a lábát. Ez is olyan asszony volt valaha, mint a többi, de szüleit addig kínozta, míg meg nem átkozták. Átkuk megfogant, s őt boszorkánnyá változtatta. Ebben a pillanatban gyermekeivel van, de holnap, ott né, abban az erdőben találkozni fogunk vele, amikor jön, hogy téged elpusztítson; félelme­tesen nagy, de ne ijedj meg, csak készülj fel rá, hogy megnyilazd a pallost, a dárdát pedig tartsd kezed ügyében, hogy használhasd, ha szükség lesz rá.

Lepihentek, de hol egyik, hol másik őrködött.

Másnap, alig pitymallott, felkészültek, hogy átvágjanak az erdőn. Tündérlegény felnyergelte s felkantározta a lovát, a kengyelt jobban megszorította, mint máskor, s útnak eredt. Egyszer csak szörnyű dübörgést hallott. Erre a ló azt mondja:

- Légy résen, gazdám, mert lám, közeledik a Boszorkány.

Jött, jött, s jöttében a fákat földre döntötte, úgy száguldott. De a ló szélsebesen fölébe emel­kedett, és Tündérlegény nyíllal ellőtte egyik lábát; amint a másodikkal ajzana, hogy azt is belelője, felkiált a Boszorkány:

- Megállj, Tündérlegény, hisz nem bántalak!

S látván, hogy nem hisz a szavában, írást adott róla, saját vérével.

- Éljen a lovad, Tündérlegény - tette még hozzá -, mert bizony mondom, táltos az! Mert ha nem volna, sülve megettelek volna. Így azonban te győztél le engem. Tudd meg, hogy a mai napig halandó emberfia át nem merte lépni határaimat; egynémely kolontos, ki erre veteme­dett, éppen hogy addig a mezőig jutott, ahol azt a temérdek csontot láttad...

Hazamentek hozzá, a Boszorkány megvendégelte Tündérlegényt, s úgy kezelte, mint utas­em­bert illendő. S az asztal mellett, lakmározás közben, a sok fájdalmas nyöszörgésre Tündérle­gény elővette tarisznyájából az ellőtt lábat, s a helyére illesztette, hogy rögtön visszaforradt.

A Boszorkány nagy boldogságában háromnapos lakomát csapott egyvégtében, s megkérte Tündérlegényt, válasszon ki egyet párjának három tündérszép lánya közül; ő azonban elhá­rította, s nyíltan megmondta, mi után jár. Erre így felelt a Boszorkány.

- Ilyen ló birtokában, mint a tied, s a te vitézségeddel, hitten-hiszem, hogy megtalálod!

Három nap elteltével felszedelőzködött, s útra keltek. Ment, ment Tündérlegény, ment, ment, meg nem állt, hosszú utat bejárt. S alighogy átlépte a Boszorkány határát, gyönyörű szép mezőre ért, melynek egyik oldala csupa virágos fű volt, a másik azonban kiaszott parlag. Odafordult a lovához:

- Mitől perzselt ez a fű?

Mire a ló így felelt:

- A Skorpiónak, a Boszorkány nénjének tartományában járunk, kedves gazdám; a gonoszság­ban nem férnek meg egymás mellett. Szüleik átka elérte őket, és amint látod, ezért váltak szörnyetegekké. Maguk közt is fenekednek életre-halálra, elragadnák egymás országát. Ami­kor a Skorpióra rájön a nehézség, tüzet és szurkot hány; alkalmasint hadakozott a nénjével, s hogy földjéről kiűzze, felperzselte a füvet, ahol elhaladt. Ez a nénjénél is rosszabb, s három feje van. Pihenjünk meg, gazdám, kicsinyég, s holnap kora reggel felkészülünk.

Másnap fel is készültek, akárcsak a Boszorkány ellen a minap, s nekivágtak. Hát egyszer csak olyan üvöltést és sivítást hallanak, amilyent még soha!

- Légy résen, gazdám, mert lám, a Szárnyas Boszorkány közeledik.

Jött is a Skorpió, egyik állkapcsa a földön, másik az égen, úgy okádta a lángot, s szélsebesen közeledett. De a ló gyorsan, mint a nyíl, fölébe röppent, majd leereszkedett, s oldalba kapta. Tündérlegény pedig fogta íját, s egyik fejét ellőtte; már-már ellőtte egy másikát is, amikor a Skorpió könyörgésre fogta: kegyelmezzen neki, hisz esze ágában sincs bántani. S hogy bizalmat keltsen, saját vérével adott írást. A Skorpió aztán megvendégelte Tündérlegényt, még különbül, mint a Boszorkány, szintúgy ő is visszaadta neki ellőtt fejét, mely, mihelyt helyére illesztette, azon módulag odatapadt. S három nap múlva továbbindultak.

A Skorpió határán túljutva, csak mentek, mentek, mendegéltek, míg egy csupa virág rétre nem értek, ahol örökös tavasz volt. Csodálatosan szép volt mindegyik virágszál, s olyan édes illatú, hogy az ember elkábult tőle; alig cirógató fuvalom lengedezett, s ők letelepedtek pihenőre. A ló megszólalt:

- Eddig csak eljutottunk valahogy, gazdám; de hátravan még egy hopp! Nagy veszedelemmel kell megküzdenünk. S ha Isten segedelmével ezen is túl vagyunk, akkor hős a nevünk. Nem messzire előttünk áll az a palota, melyben az öregség nélküli fiatalság, és a halál nélküli élet lakozik. De ezt a palotát sűrű, magas rengeteg övezi, s abban a világ legveszedelmesebb vadállatai. Éjjel-nappal őrködnek, szemük le nem hunyva, és sokaságuk irtóztató, képtelenség velük megverekedni. Az erdőt átszelnünk lehetetlenség; ezért hát, ha lehet, megkíséreljük átal­szökkenni rajta.

Miután vagy két napig pihentek, újra felkészültek. S a ló, lélegzetét visszafojtva, így szólt:

- Gazdám, most aztán szorítsd meg a hevedert, ahogy csak tudod, szorítsd erősen a kengyelt, s kapaszkodj meg jól a sörényemben is, lábadat pedig tartsd szorosan véknyamon, nehogy röptömben zavarjon.

Próbából felemelkedett, s egy szempillantásban az erdő közepében volt.

- Gazdám - mondta még -, most van az ideje az erdei vadak etetésének; egytől egyig az udvarba gyűltek. Vágjunk neki.

- Vágjunk! - felelte Tündérlegény. - S az Isten könyörüljön rajtunk!

Magasba emelkedtek, s egyszer csak látták a palotát, de olyan ragyogásban, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Átrepültek az erdő felett, s amikor már-már leszálltak a palota lépcsőjére, lábbal éppen hogy súroltak egy fatetőt, hát csak megmozdul nagy hirtelen az egész erdő, s az állatok üvölteni kezdenek, hogy az ember haja az égnek mered. Nagy sietve le­szálltak hát; szerencse, hogy a palota úrnője éppen etette odakünt a csibéit (mert így hívta az erdő fenevadjait!), különben, feltétlenül elpusztították volna őket.

Megörült jöttüknek a palota úrnője, s megmentette őket. Megörült, mert nem láttak arrafelé e napig teremtett embert. Megtorpantotta s lecsillapította tehát a vadakat, s helyükre kergette őket. Az úrnő sudár, gyönyörű termetű, törékeny tündér volt - szerencsétlenségére. Mert mihelyt Tündérlegény megpillantotta, majdhogy kővé nem meredt bámulatában. De a tündér szelíden nézett rá, s így szólt:

- Isten hozott, Tündérlegény! Mit keresel e tájon?

- Keresem az öregség nélküli fiatalságot, és a halál nélküli életet - válaszolta.

- Hát ha keresed, itt megtalálod.

Erre leszállt a lóról, s belépett a palotába. Odabent még két nőt talált, egyik szebb, mint a másik. A tündér nővérei voltak. Elkezdett ott hálákodni a tündérnek, hogy kimentette a veszedelemből; azok pedig nagy boldogan ízletes vacsorát szolgáltak, csupa aranyedényben. A lovat kicsapta, hadd legeljen, ahol neki jólesik. S hamarosan megismerkedtek az összes fenevadakkal, hogy bátorságosan járhattak az erdőben.

A tündérek megkérték, lakjék velük ezentúl, mert, amint mondták, életük szörnyű unalomban telt, örökké magukban. Ő sem mondatta kétszer, hanem hálás szívvel köszönte meg azt, amit éppen keresett.

Nemsokára nagyon megszokták egymást; elmesélte történetét, s hogy mi minden viszontag­ságon át jutott hozzájuk; s nem sok idő múlva egybekelt a legkisebb leánnyal.

Esküvőjükön a palota úrnői megengedték neki, hogy kedve szerint szabadon járjon-keljen az egész környéken, csak egy völgytől tiltották el, s meg is mutatták, melyik az. Oda be ne tegye a lábát, mert megbánja; mert amint mondták, ez a völgy a Siralom Völgye.

S Tündérlegény számlálatlan sok szép percet töltött el ottan, anélkül, hogy észrevette volna, mert olyan fiatal maradt, amilyenül ideérkezett. Járt-kelt az erdőben, s nem volt semmi gond­ja. Aranyos palotákban mulatozott; csendben és békességben élt hitvesével és sógornőivel. Gyönyörködött a virágok szépségében, a levegő édességében, és tisztaságában, mint valami üdvözült. Gyakran járt el vadászni.

Hát egy napon egy nyúl szökik fel előtte; rálő egyszer, kétszer, s nem találja; bosszúsan veti magát utána, harmadszor is lő, s most már eltalálja. De nagy izgalmában nem vigyázott a boldogtalan, s a nyulat hajkurászva, belépett a Siralom Völgyébe.

Fogta a nyulat, s hazaindult. De mi történik? Hirtelen vágy fogja el anyja s apja után. Bár a tündéreknek nem merte elmondani, mégis megtudták nyugtalanságáról, szomorúságáról.

- Ó, szerencsétlenje, hát beléptél a Siralom Völgyébe! - mondták a tündérek kétségbeesve.

- Bizony, beléptem, kedveseim, s lelkemre, akaratlan tettem ezt a balgaságot. Most pedig tetőtől talpig olvadok a szüleim utáni vágyakozástól, de titeket sem akarózik itthagynom. Néhány szép napot töltöttem nálatok, és semmire sem lehet panaszom. Csak éppen látni akarom még egyszer a szüleimet, aztán fordulok is vissza, hogy sohase hagyjalak el többé benneteket.

- Ne hagyj itt bennünket, kedves! Szüleid már száz esztendeje nem élnek, s attól félünk, ha hazamész, te sem jössz többé vissza. Maradj velünk! Mert szívünk azt súgja, odaveszel!

De mind könyöröghetett neki a három tündér is, a lova is, a szülei utáni vágyakozást nem volt hatalmuk lecsillapítani, égette a testét-lelkét. Végül is a ló így szólalt:

- Jól van, gazdám, ha már nem hajlasz szavamra, vedd tudomásul, ha valami történik veled, csak magadra vess. Mégis, feltéve, hogy elfogadod ajánlatomat, hazaviszlek.

- Elfogadom, hálás szívvel, hadd hallom hát!

- Amikor megérkezünk atyád palotájához, rögtön leszállsz, s én meg fordulok is vissza, még ha csak egy órát töltenél is ottan…

- Jól van - mondta Tündérlegény.

Felkészültek az indulásra; megölelte a tündéreket, s miután istenhozzádot mondtak egy­másnak, otthagyta őket sóhajtozva, könnyel a szemükben. Csakhamar arra a tájra érkeztek, ahol a Skorpió birodalma volt. Hát a helyén városokat találtak! Az erdők mezővé változtak. Kérdezősködni kezdett ettől is, attól is a Skorpió tanyája felől, de azt felelték, hogy csak a nagyapáik hallottak ükapáiktól egy s más hasonló meséket...

- Hát ez hogyan lehetséges? - álmélkodott Tündérlegény -, hisz csak tegnapelőtt haladtam itt át! - S mindent elmondott, amit elmondhatott.

A lakosok csak nevettek rajta, mint valami holdkóroson, vagy ébren álmodozón, ő pedig sértetten indult tovább, s még azt sem vette észre, hogy haja s szakálla megőszült.

A Boszorkány birodalmába érkezve, ott is kérdezősködött, akár a Skorpió birodalmában, s azonos válaszokat kapott. Fel nem foghatta, mint változhattak meg ennyire néhány nap alatt a dolgok, s ismét csak sértődötten indult tovább, immár övig érő szakállal s reszkető lábakkal, míg végre megérkezett apja birodalmába. Itt is más emberek, más városok, a régiek pedig meg­változtak a felismerhetetlenségig. Nagy nehezen elvergődött a palotába, ahol született.

Alighogy leszállt, a ló megcsókolta a kezét, s így szólt:

- Isten megáldjon, gazdám, én visszamegyek oda, ahonnan elindultam. Ha jönni akarsz te is, ülj fel tüstént, induljunk. Szeretnék hamarosan visszatérni.

Azzal száguldott is vissza, nyílnál sebesebben.

Tündérlegény a romba dőlt és burjánnal benőtt paloták láttára nagyot sóhajtott, s könnybe lábadt szemmel igyekezett felidézni, mint tündököltek egykor a paloták, s mint teltek bennük gyermekévei. Fürkészőn járt be kétszer is, háromszor is minden szobát, minden múltjára emlékeztető zugot; még az istállót is, melyben lovára bukkant. Aztán lebotorkált a pincébe, melynek gádorát eltorlaszolta a leomló törmelék.

Térdig érő szakállal matatott jobbra-balra, szemhéját ujjaival emelgetve s alig totyogva, de egy korhadt ládánál egyebet nem talált. Kinyitotta - nem volt benne semmi. Ahogy a titkos rekesz fedelét felemelte, erőtlen hangot hallott:

- Csakhogy végre megjöttél, mert ha még késlekedtél volna, én is elpusztultam volna.

Azzal a Halál, aki a titkos rekeszben, összegörbülten és töpörödötten kuporgott, úgy arcon legyintette, hogy holtan rogyott össze, s porrá is lett abban a szempillantásban.


Fordította: Jékely Zoltán

Fel a lap tetejére

 
 
 
 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna...
2019-06-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan...
2019-06-28
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús...
2019-06-26
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna rám:Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!Mit is haszontalankodom vele,Mikor szivem zsibajjal van tele.Vendége jött s avval sok a dolog,Minden kis érzelem sürög-forog.Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,S egymásba ütközik minduntalan.De nem csoda, a szív vendége nagyS igen kedves neki, mert az te vagy. (1847 szept.) (1847. aug. 11) loadposition szalag}  
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan beteg minden gyermek,mételyes ott minden asszony. Ott az emberész nem lámpás,csak egy ködben járó csámpás,elhunyt bűnök pállott ködjes puliszkára hajtott rámpás. Minden sarkon ott egy Krisztus,egy sovány, bizanti Krisztusvéres és esős bordákkalvár, míg jő az Antikrisztus. Ablakot ne nyiss ott éjjel,mert a vampir jár ott éjjel,gonoszúl a bokrok árnyánkék kisértet les ott széjjel. 1908-1909 {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús könyhullatássalNéz szemem:Vesztve téged vésze boldogságom,Mindenem! Gréc, 1840, május 1 {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés