Domahidi Klára - Télapó-mese
Csíp a hideg, de nem bánom,
rajtam van a nagykabátom.
Tél van, minden csupa hó,
holnap indul Télapó.
Ziki-zaka-zakatol,
mesevonat valahol.
Forognak a kerekek,
sok kis gyerek integet.
Kronos és Rhea leánya, Zeus hitvese, a legfőbb női istenség. A költők szenvedélyes, féltékeny, ingerült lénynek festik, ki sokra tartja szépségét s kegyetlenül bünteti azokat, kik bájait ócsárolják, vagy versenyezni merészelnek vele, vagy elhódítják tőle férje szerelmét. Ő maga soha sem szegte meg a hitvesi hűséget s Ixiont bevádolta férje előtt, midőn ez vakmerően az égi királynő szerelme után törekedett. Azért a házassági hűséget különösen oltalmazta, védte. Kegyetlenül üldözte vetélytársnőit, mint Letot, Semelét, Iot. Azoknak sem bocsátott meg, kik szépségének nem adták meg a kellő elismerést; ezért tört Trója vesztére s ezért üldözte Aeneast a trójai menekülőkkel. Féltékenysége sokszor idézett elő viszályt családi életében, s egy izben a felboszankodott Zeus arany láncra kötve lebocsátá az Olympról s a levegőben hagyta csüggni, míg lábaira nehéz súlyokat rakott. De a béke mindig helyreállt köztük és a feddhetetlen hitves megtartotta helyét a világ ura mellett. A házasságok kötése, a házas élet, a szülés különös oltalma alatt állt, s ez utóbbi értelemben Rómában Juno Lucina név alatt tisztelték. A római nők többnyire Juno nevére esküdtek.
Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:
S mily szívesen fogadnék szót neked!
De átkozott gebe az a Pegaz,
Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.
Miféle gerjedelem zavarja lelkedet?
Hová ragadnak vágyaid?
Mit pislogatsz Miskolci békaként? -
Talán reményed int, hová?
Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.
Forgott körültem zagyva módon
Lármával, vadul a világ
És én kerestem egyre-egyre
Valami nagy Harmóniát.
A farkas a rókával együtt elszaladt egy hurokcsapda mellett. A csapda fölött egy liba lógott. Már mindketten nagyon régen ettek, szörnyen ki voltak éhezve, de a róka rá sem nézett a libára.
- Komám, miért nem mész oda? Hiszen egy liba lóg ott! - mondta a farkas.
A fiú hazaérkezett a városból a faluba, az apjához. Szólt az apja: - Ma szénagyűjtés lesz, fogd azt a gereblyét s menjünk, segítesz majd nekem. - De a fiúnak semmi kedve sem volt a munká-hoz s ezt felelte erre: - Én sok tudományt tanultam, s minden falusi szót elfelejtettem aközben. Mi az a gereblye?
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit áldok
És ez a Puszta megöl,
Hol hasztalan kiáltok.
Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.”
A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat társára bízta, és a tökfilkó után baktatott. Amikor cimborája eltűnt a szamárral, megállt. A tökfilkó ráncigálta, de ő meg se moccant, úgyhogy az hátrafordult, és mikor a szamár helyett egy embert látott, kötőfékkel a nyakán, megkérdezte:
A világ ura, az istenek és emberek atyja és királya. De az ő hatalma sem korlátlan, mert alá van vetve a mindent kormányzó végzetnek (Fatum). Első neje Metis (okosság) volt; de mivel a jóslat szerint az ettől születendő gyermek megfosztotta volna trónjától, magába nyelte s a gyermeket, Athenét, saját fejéből önmaga hozta világra. Második nejéül Themist, az igazság istennőjét választotta, ki a Horákat és Mœrákat szülte. Harmadik neje, kivel aztán állandó frigyben maradt, Hera volt.
Azt mesélik, hogy Hátim et-Táit egy hegy csúcsán temették el, sírjára két kőteknőt állítottak, zilált hajú leányokat ábrázoló szobrokkal. A hegy alatt egy patak folyt, és amikor az utazók ott tábort ütöttek, egész éjjel, estétől reggelig, hangos jajveszékelést hallottak, de reggelre nem találtak ott mást, mint a kőből faragott leányokat.
