A fiú hazaérkezett a városból a faluba, az apjához. Szólt az apja: - Ma szénagyűjtés lesz, fogd azt a gereblyét s menjünk, segítesz majd nekem. - De a fiúnak semmi kedve sem volt a munká-hoz s ezt felelte erre: - Én sok tudományt tanultam, s minden falusi szót elfelejtettem aközben. Mi az a gereblye?
Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad? Megtaláltad? - De Vaszja nem felelt neki. Végre lekiáltott: - Megtaláltam. A mi macskánk... kölykei is vannak. Milyen csoda¬szépek, gyere ide hamar.
Kátya hazaszaladt, tejet szerzett és elhozta a macskának.
Mese
Volt egyszer egy öregapó meg egy öreganyó. Nem volt egy szem gyermekük sem. Öregapó kiment szántani a mezőre, öreganyó otthon maradt lepényt sütni. Öreganyó megsütötte a lepényt s megszólalt:
- Ha egy fiunk volna, vinne az apjának lepényt, de most kivel küldjek?
Egyszer csak kibújik a gyapjúból egy picurka fiú s megszólal:
Igaz történet
Aratás idején az emberek s az asszonyok kimentek dolgozni a mezőre. Csak az öregek és gyermekek maradtak a faluban. Az egyik kunyhóban egy nagyanya maradt vissza három unokájával. Befutott a kemencébe s lefeküdt pihenni. Legyek szálltak reá s csípni kezdték. Fejét letakarta egy törülközővel és elszenderedett.
Igaz történet
Egy hindunak volt egy elefántja. A gazda rosszul tartotta, sokat dolgoztatta. Egyszer az elefánt megharagudott s összetiporta a gazdát. A hindu meghalt. Sírt a felesége, odavitte a gyermekeit az elefánthoz, s lábai elé vetette:
- Te elefánt, ha megölted az apjukat, ezeket is öld meg!
Abban az időben, mikor ama nehéz jobbágyvilág volt, az urasági erdő egy kis viskójában éldegélt egy szegény ember. Őkelme volt abban az erdőben az őr. Egyszer az uraság kiment az erdőbe. S úgy rémlett neki, mintha az erdőőr uradalmi engedély nélkül fát adott volna vala-kinek. Emiatt úgy agyba-főbe verte, hogy halva maradt ott. Rítt az erdőőr felesége, meg a három-négy év körüli fiacskája, s kérlelte az uraságot, hogy ne verje tovább a szegény embert, hiszen nemhogy fát, de még gallyat sem adott az senkinek sem az uraság parancsa nélkül. Hanem az úr nem akart hinni neki. Miután halálba verte az erdőőrt, nekiesett a feleségének is, és addig ütötte, amíg az is holtan terült el. A gyermekecskét elkergette az erdőből, s azt mondta neki:
Elbeszélés
Nagyapó a méhesében lakott nyáron. Valahányszor elmentem hozzá, mézet adott nekem.
Egyszer odamentem a méheshez, s elkezdtem a kasok között sétálgatni. Nem féltem a méhecskéktől, mert nagyapó megtanított, hogy kell csendben a méhesben járni.
A méhek is megszoktak és nem csíptek meg. Egyszer hallom, hogy az egyik kasban valami kotyogás van. Odamegyek nagyapóhoz s elmondom, hogy mit hallottam.
Mese
Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga meg egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni. Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette s eltörte. A menye megszidta: miért ront el mindent a házban, miért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.
Mese
Belopózott egyszer a paraszt egy veteményesbe, hogy uborkát lopjon. Odakúszik az uborkához és azt gondolja: - Gyerünk csak, összeszedek egy zsákra való uborkát, eladom; a pénzen veszek egy tyúkot. A tyúk ad nekem tojást, meghagyom kotlósnak, kikölti a sok csibét.
Volt egyszer egy messzi földön híres király, s ennek volt egy igen-igen szép leánya, szebb és büszkébb a virágnál. És elkövetkezett a leány férjhez menésének ideje. Így hát érkeztek is hozzá a kérők, a legények, a világ minden sarkából egyre-másra.
De amint kinyitotta száját a szerelemtől égő legény a király előtt, csak azon vette észre magát, hogy őfelsége így szól hozzá:
- No, fiam látod-e azt az almafát az udvaromon?
- Látom - felelte a legény, de amikor odapillantott, megrémült attól, amit látott: az udvaron egy hordó vastagságú és égig érő almafa.
- No, ha látod, hát ide hallgass: annak a tetejében, valahol van a teteje, van három aranyalma. Aki a leányomat kéri, hozza le nekem azokat az almákat onnan, s hozzáadom.
Volt egyszer egy öregasszony és egy aggastyán. Az öregasszonynak volt egy tyúkja, az öregnek pedig egy kakasa. Az öregasszony tyúkja minden áldott nap kétszer tojt, így hát ő rengeteg tojást megevett, de az aggastyánnak egyetlen tojást sem adott. Az öreg egy napon türelmét vesztve így szólt:
- Hé, asszony, az eszed, mint Csáky szalmája. Na, adj nékem is néhány tojást, hogy legalább meghozza az étvágyamat.
- Még mit nem, - mondta az öregasszony, aki nagyon is fösvény volt. Ha tojásra fáj a fogad, verd meg te is a kakasodat, hogy tojjon, és azt edd meg. Mert én úgy megvertem a tyúkomat, hogy lám, egyre tojik.
A mohó és kapzsi aggastyán, aki adott az öregasszony szavára, fogta mérgében tüstént a kakast és jól elverte mondván:
Volt egyszer egy császár. Ez a nagy és hatalmas uralkodó a maga körül található összes császárokat megverte és leigázta, úgy, hogy birodalmának határa hetedhét országon túl terjedt. Valamennyi megvert császár köteles volt gyermekei közül egy-egy fiút adni neki, hogy azok tíz-tíz esztendeig szolgálják őt.
Birodalmának határszélén élt egy másik császár, aki míg fiatal volt, nem hagyta ám tőle megveretni magát; amikor egyszer-egyszer felperzselte ennek országát, ez az uralkodó minden követ megmozgatott, s meg is mentette a bajból a maga birodalmát. De mikor megöregedett - nem volt mást mit tennie -, meghódolt ő is a nagy és hatalmas szomszéd császárnak. Azt azonban nem tudta, mitévő legyen, hogy igazítsa a dolgot, miként teljesítse a császárnak azt a kívánságát, hogy fiai közül szolgálatára küldjön egyet. Hiszen nem voltak fiai, csak három leánya. Emésztette is a gond emiatt. Legnagyobb aggodalma az volt, nehogy a császár hűtlennek tartsa, azt higgye, megmakacsolta magát, nem akar fiút küldeni neki, és emiatt nekiinduljon, elvegye birodalmát, és ő és leányai nyomorban, szegénységben, szégyenben haljanak meg.
A leányok szakadatlan búslakodónak látták az apjukat, elfogta őket is a töprengés, s nem tudták, hogyan járjanak kedvében, hogy felvidítsák. Miután folyton-folyvást azt látták, hogy semmi sincsen a kedvére, bátorságot vett magának a legnagyobbik leány, és egy napon, mikor az asztalnál ültek, megkérdezte, miért szomorkodik.
- Talán bizony a mi viselkedésünk nem tetszik neked? - kérdezte a leány. - Vagy talán alattvalóid rosszak, civakodók, ők okoznak annyi gyötrődést neked? Mondd meg nekünk, édesapám, ki az a gonosz kígyó, aki nem hagy békén téged, megmérgezi öreg napjaidat, és mi megfogadjuk, ha kell, fel is áldozzuk magunkat, ha az valamiképpen enyhítené szomorúságodat. Hiszen jól tudod te, édesapánk, hogy csak te vagy a mi vigaszunk, mi pedig sosem szegtük meg a te parancsodat.
- Ez valóban így is van. Nincs miért panaszkodnom reátok. Soha parancsomat meg nem szegtétek. Hanem ti, kedves gyermekeim, mégsem tudjátok enyhíteni azt a fájdalmat, mely a lelkemet szorongatja. Ti leányok vagytok, és engem csak egy fiú tudna kihúzni nagy bajomból.
Amikor én kicsi voltam, elküldtek az erdőre gombászni. Elértem az erdőt, szedtem a gombát s készültem már hazamenni. Hirtelen besötétedett, megeredt az eső, zengett az ég. Megijedtem, leültem egy nagy tölgyfa alatt. Olyan fényeseket lobbant a villám, hogy belefájdult a szemem s hunyorított a fénytől. Fejem felett valami megreccsent és dörrent; azután ütést éreztem a fejemen. Lerogytam, s addig feküdtem így, míg el nem állt az eső.
Juhokat őrzött egy kisfiú, s mintha farkast látna, kiáltozni kezdett: - Segítség! Farkas! Farkas!
Odafutnak a parasztok s látják: hazug volt a kiabálás, így tett még kétszer vagy háromszor a fiú, míg egyszer csakugyan a nyájra tört a farkas. Kiáltani kezdett: - Ide hamar, ide, itt a farkas!
Édesapám készült a városba menni. Mondom neki: - Apus, vigyél engem is magaddal. - Azt feleli: - Megvesz ott a hideg; minek mennél oda? - Megfordultam, sírni kezdtem s bementem a kiskamrába. Sírtam, sírtam s elaludtam.
Gyakran megtörténik, hogy amikor a városokban tűz üt ki, gyermekek maradnak a házakban, s nem lehet őket kihozni onnan, mert rémületükben elrejtőznek és hallgatnak, és a füsttől nem lehet meglátni őket. Londonban kutyákat tanítanak be a megmentésükre.
