Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme, És legyen első rang rangom az isten után; S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel, Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!
Irígyen a sors boldogságom ellen, Pozsony! körödből ismét messze hí; Megyek - de dúlva van bucsúzó mellem, Miként váradnak puszta termei. Utánam intesz még Dunád ködébül, S arcomra keserű köny árja gördül.
Esküszegte lyánka! emlékezzél Arra, amidőn: „Ah meg ne vessél”, Igy imádva téged kértelek; „Légy kegyelmes én irántam, s szíved Add nekem, ki csak tenéked híved Voltam, és leszek, míg létezek.”
A küszöbön guggol Sári néni, Guggol s nem áll; nem akar már nőni, Van nyergelve pápaszemmel orra, Varrogat... tán szemfedőjét varrja. Sári néni, hej, mikor kendet még Sárikámnak, húgomnak nevezték!
Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát, Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt. Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla, S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott.
Süldő poéták, bikficek, Ugyan ne csiripeljetek A szerelemről! kérlek szépen Az emberiség szent nevében, Melyet kínpadra vonni vétek, Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
