Zagyi G.Ilona - lX. rész: A szörnyecske
Gyökér-falvi történetek
Túl az üveghegyen, varázserdő mélyén,
aprónép éldegélt gyökér-lakban békén.
Éjszakai útján járt Jánoska a rend őre,
a tó partra ballagott, vízi ellenőrzésre.
Mi zeng körűlem oly rút hangokat?
Szunyogzengés vagy krokodilrivás?
Hisz én a földtől oly messze vagyok,
- Vagy égre hallik az ebugatás?
Pedig e hangok ismerőseim...
Mégis most mindjárt megszalasztanak,
El innen, el! - Ez az bizonyosan,
A mézes-mázos emberi ajak...
Kertem alatt, a kapuban
Kit látok?
Hajtsátok meg fejeteket
Virágok!
Rózsafácskám! jön anyácskám!
Bókolgass!
Ragyogó nap, lába nyomát
Csókolgasd!
Hányszor mondjam még el, hogy oly szép az élet!
Hogy nincs esze annak, aki gyűlöli;
Vagy tán jobban mondva, nem is a világ szép,
Hanem a világnak szép leányai.
Mert hiszen ameddig szép leányt nem láttam,
Nemcsak a világot, magam is utáltam!
Egy boldog észnek messzeható tüze
Villám sugárral fejti ki a homály
Irígy öléből rég nem ismért
Kincseit a henye századoknak.
Életem egy röpke nyár,
télen a rét énrám vár.
Babusgatja kis magom,
takar hűs hó, alhatom.
Zugó patakon
Ezüst hidacska,
Rajta sétálgat
Arany mókuska.
Kedves barátom, lelkem jobb fele!
Mi volna édesebb dolog nekem,
Mint írni hozzád, írni íveket,
Tarkán, ahogy jő, zöld, piros, fejér,
Meg tudja a szent, millyen gondolat.
S mégis te feddesz és panaszkodol,
Halott-beszédet tartasz síromon,
És több eféle. Megvallom, fiu,
E szemrehányás, e feddő levél,
E szenvedélyes „meghaltál” kiáltás,
E lecke ízű dorgáló beszéd,
Ez a lelket leöntő nyakleves,
Ily megrohanva, ily váratlanul,
Hogy a léleknek annyi érkezése
Sincs, míg szemét törölje, vagy pedig
Nyálát lenyelje - meg kell vallanom,
Hogy ez nekem... fölötte jól esett.
Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.