Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír födi, és füzeid takarják.
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.
Én beszennyezlek. Én beszennyezlek
A leghavasabb, legszebb éjen:
Hiába kisértsz hófehéren.
Mit tudunk a kórházakról?
Hogy lehet ott sok professzor,
Aranykezű sebész bácsi,
De attól még fog az fájni!
Szomorkodik ott sok gyerek,
A kedvüket ki menti meg?
Hogy ki? Hát a bohócdoktor!
Rád nevet, majd perdül-fordul,
Figurázik, viccet mesél!
Látod már? Egy gyerek sem fél!
Ha gurul a tűzoltó autó,
Biztos jön a hős tűzoltó:
Kimenti az embereket,
S eloltja a nagy tüzeket.
Drága Atyám!
Űzd el mellőlem a gonoszt, ártó lelket.
Ne ültessen bűnös gondolatot, lelkembe.
Hadd Járjam nekem szánt utadat.
Mi bár rögös, te kezem soha nem enged.
Mellettem lépkedsz még ha nem is látom.
Szívemben tudom, te mindig ott vagy nekem.
Csak egy hideg őszi nap volt,
Az ég mindenre felmordult-
Gyűltek a sötét fellegek,
Mert Szélúrfi közeledett.
Jaj, de jó ha itt a nyár,
Akkor ezer móka vár!
Kinn a réten ugrálunk,
Haza este sem vágyunk!
Anyu kérlek, meséld el nekem!
Milyen voltam kis koromban?
Huncut, rossz, vagy szófogadó?
Anyu kérlek...
Nekem!
Sokat sírtam, hagytalak aludni?
Tudom én ,hogy jó voltam!
Hisz mindig puszit kaptam
Még , ha sáros- is voltam.
Esetleg ,ha fára másztam,
és ki szakadt a nadrágom.
Ha elestem, s sebes lett térdem.
Bekented ,varázs puszit kaptam
Mitől már,” nem is fájt,, .
Semmilyen sebem
